Németország: az oltás miatt agresszív a hangulat az orvosi rendelőkben

Oltás az orvosoknál Németországban

A háziorvosok általi oltási lehetőség arra hivatott Németországban, hogy gördülékenyebbé tegye az oltásokat a járvány idején. Nordrhein-Westfalen-ben azonban már most elegük van az orvosoknak belőle. Bajorország és Baden-Württemberg még csak a héten kezdte el az orvosi praxisokban a prioritás nélküli oltásokat.




Agresszív hangulatot éltek meg a háziorvosok a tömeges megrohamozás miatt az oltakozni vágyóktól, a személyzet nem bírja a túlterhelést. A telefonok folyamatosan csengenek és az orvosok sem bírják ellátni általános teendőiket.

Több orvosi praxis is bejelentette, hogy kiszáll az oltási programból Nordrhein-Westfalenben.

>>> Németországban legkésőbb jövőre ismét oltani kell

Az orvosi egyesület vezetője elmondta, hogy természetesen segíteni akarnak az embereknek, de a személyzetet is figyelembe kell venniük és a praxis működőképességét.

Azt senki nem akarja, hogy azért mondjanak fel az alkalmazottak, mert nem bírják a megterhelést. Sok beteg követelte az oltást azzal a mottóval, hogy “ha már itt vagyok, akkor kérem az oltásomat is”.




Minél jobban közeledünk pünkösd és a nyár felé és nyitnak meg a különböző helyek, annál nagyobb lesz a nyomás az orvosokon. Az emberek frusztráltak, ha nem jutnak oltáshoz, mert pl. túl kevés van belőle.

Az orvosi egyesület elnöke azt reméli, hogy hónap végére a helyzet enyhül a további szállítmány következtében. Jelenleg a második oltásra van csak elég vakcina.

>>> Hogyan lehet oltási időponthoz jutni Baden-Württembergben – nehéz időpontot kapni

Ugyanakkor tart június 7-től, amikor egész Németországban feloldják az oltási priorizálást. Az emberek valószínűleg megrohamozzák majd az orvosi rendelőket.

A német egészségügyi miniszter a bejelentéskor mindenkit türelemre intett, mivel nem fog tudni mindenki azonnal oltáshoz jutni, az oltások egész nyáron folyni fognak, mondta Jens Spahn a héten.




A háziorvosok elutasítják, hogy a jövőben a digitális oltási igazolványba is beregisztrálják az oltás beadását, mivel az nem orvosi dokumentum, hanem utazási, az orvosi praxisok pedig nem hivatalok.

A saját betegeik számára ezt vállalni fogják, abban az esetben, ha nem lesz túl bonyolult. Az egyesület elnöke elmondta, hogy ha kötelezni fogják őket erre, sok háziorvos kiszáll majd az oltási programból.

>>> Május 21-től Baden-Württembergben és Bajorországban is lehet prioritás nélkül a háziorvosnál oltatni

Az orvosok szövetsége legutoljára azért is panaszkodott, mert nem kapnak elég pénzt egy oltás után (20 Euro), de a rendszer bürokratikus.

Külön gond lesz majd, hogy sok orvos nyáron több hetes nyári szünetet vesz ki, és zárja be a praxisát.

464
Milyen vakcinát kérnél, ha lenne választási lehetőséged? - 2021. május 15
2420
Beoltatod megad? 2021. május 10.

Forrás

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Hogyan jelentsünk Németországban beteget? – fontos tudnivalók, szabályok

Hogyan jelentsünk Németországban beteget? - fontos tudnivalók, szabályok
Mit kell tudni, ha betegnek jelentjük magunkat Németországban? A munkáltatót azonnal értesíteni kell, ha beteget ...
Elolvasom

Németország: Karantén a szabadság ideje alatt?

Németország: Karantén a szabadság ideje alatt?
Mi lesz a szabadságommal, ha karanténba kell mennem? Az alábbiakat érdemes tudni a ...
Elolvasom

Németország: októbertől aktuális a téli autógumi – Tudod mi az “O bis O” szabály?

Németország: októbertől aktuális a téli autógumi - Tudod mi az "O bis O" szabály?
Melegrekord 20 fokkal, és mindez november elején? Az enyhe hőmérséklet miatt kevés járművezető ...
Elolvasom

Mikor mehetünk nyugdíjba Németországban és mire számíthatunk?

Mikor mehetünk nyugdíjba Németországban és mire számíthatunk?
Kedves Olvasó! Először is szeretnék bemutatkozni, Herczeg Tímea vagyok és pénzügyi tanácsadóként dolgozom Konyár-Vonnák ...
Elolvasom

Miért van szeptemberben az Oktoberfest és mi a története?

Miért van szeptemberben az Oktoberfest és mi a története?
Ez a világ legnagyobb népünnepélye, amely látogatók millióit csábítja minden évben Münchenbe. De ...
Elolvasom

Elkezdődött a Canstatter Volksfest Stuttgartban, ami vetekszik az Oktoberfesttel – október 8-ig tart

Elkezdődött a Canstatter Volksfest Stuttgartban, ami vetekszik az Oktoberfesttel - október 8-ig tart
Az Oktoberfest után a Canstatter Volksfest a legnagyobb fesztivál Németországban. Október 8-ig több ...
Elolvasom

Magyaros Ostern – avagy egy magyar család húsvétja Németországban

Magyaros Ostern - avagy egy magyar család húsvétja Németországban
Gyerekkoromban talán ezt az ünnepet szerettem legkevésbé. Persze nem a csoki nyuszit és ...
Elolvasom

Kétszer annyi késelés Németországban a vonatokon 2022-ben – nehéz a kitoloncolás

Kétszer annyi késelés Németországban a vonatokon 2022-ben - nehéz a kitoloncolás
Egy jelentés szerint 2022-ben majdnem megduplázódott a vonatokon késsel elkövetett erőszakos cselekmények száma ...
Elolvasom

Mit kell tudni a Kurzarbeit-ról Németországban – összefoglaló

Mit kell tudni a Kurzarbeit-ról Németországban - összefoglaló
Kinek kell a Kurzarbeitergeld-et megigényelnie? A Kurzarbeitergeld-et általában a munkaadó igényli meg, úgy, hogy ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.