Németország: jövőre emelik a gépjárműadót, új címke az élelmiszereken, korona-prémium az ápolóknak

A szövetségi tanács (Bundesrat) új határozatokat hozott, melyek többek között az elektromos autókra, a korona-prémiumokra és az élelmiszerekre vonatkoznak.

A gépjárműadó megreformálása

2021-től a nagy fogyasztású új autóknak megnövekszik az adója, ezzel is arra ösztönözve az embereket, hogy takarékosabb fogyasztású személygépkocsikat vásároljanak.

A már üzembe helyezett autókra ez nem vonatkozik. A gépjárművek a jövőben az alapján lesznek besorolva, hogy mennyi szén-dioxidot (CO2) bocsátanak ki.





A szén-dioxid/kilométer adója grammonként lépcsőzetesen 2 Eurótól 4 Euróig növekszik, a kibocsátás szintjétől függően. Nagyobb jelentősége lesz ezentúl a szén-dioxid kibocsátásnak, mint a motor térfogatának.

Továbbra is adómentesség az elektromos autóknak

Az elektromos autót használók a gépjármű adónál továbbra is mentesítve lesznek. Ezzel a törvénnyel a német kormány ahhoz akar hozzájárulni, hogy 2030-ig Németországban 7-10 millió elektromos jármű legyen üzembe helyezve, ezáltal is csökkentve a szén-dioxid kibocsátást.

Az új törvényt a német elnöknek még alá kell írnia mielőtt érvénybe lép.

Az elektromos autóknak eddig csak 2020 végig volt adómentességük, az új törvény szerint 2025. december 31-ig lesznek mentesek a járműadó alól.




Több pénz a kórházaknak és ápolóknak

A német állam támogatást nyújt egy ún. „Zukunftsprogramm” (Jövőprogram) keretében az egészségügynek. 3 millárd Euro támogatást kapnak a kórházak felszerelésekre pl. a sürgősségi osztályokon és IT-berendezésekre.

Az idősotthonok ápolói mellett a klinikákon dolgozó ápolók is korona-prémiumot kapnak.




Élelmiszerek

Egy új „lámpa-szisztémával” segítik a jövőben a fogyasztókat Németországban az élelmiszerüzletekben, hogy jobban kiigazodjanak, mely termékek egészségesek és melyek kevésbé.

A német Bundesrat új rendelkezése szerint bevezetik az ún. „Nutri-Score nevű címkézést az élelmiszerek csomagolásán.

Egyes termékeken már látható a „Nutri Score” jelzés, ami által könnyen megállapítható lesz majd a termékek tápértéke.

Olyan összetevők, mint a cukor, zsír,  és élelmi rost egy összesített értékelést kap. Ebből lesz kiszámolva az érték és egy ötlépcsős skálán megadva. A rendszer Franciaországból származik.





Az értékelés az „A” sötétzöld színtől indul, ami a legjobb értéket jelzi, és a sárga „C” betűn keresztül a piros „E” betűig, ami a legegészségtelenebb a besorolás szerint.

A gyártóknak mindenesetre ezt nem lesz kötelező a termékeken feltüntetni. A rendelet novembertől lép életbe.

Nutri-Score – Wikipedia

FORRÁS: www.tagesschau.de

Photo by Evgeny Tchebotarev on Unsplash

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...