Németország: halálosan sebesítette meg kollégáját a Tönnies húsgyárban egy férfi

Tönnies gyár Németország gyilkosság

Péntek reggel meghalt egy dolgozó a Tönnies húsóriás telephelyén, Rheda-Wiedenbrück-ben, Nordrhein-Westfalen tartományban.





A 33 éves férfit egy 20 éves kollégája támadta meg egy éles tárggyal a daraboló részlegen. Röviddel 7 óra után hívták a rendőrséget a telephelyről, hogy egy férfit életveszélyesen megsebesítettek az üzemben. A sérültet azonnal kórházba szállították, ahol röviddel ezután elhunyt.

Délelőtt két dolgozó között az üzemben vita támadt és az egyik dolgozó késsel támadt a másikra. Az azonnali elsősegélynyújtás ellenére is elhunyt a dolgozó a kórházban.

– erősítette meg az esetet a cég vezetősége.

A megdöbbentő és sokkoló esetet a vezetőség teljes mértékben ki akarja vizsgálni és ehhez minden támogatást megad a rendőrségnek.





A vezetőség ugyanakkor kifejezte együttérzését a család, a barátok és a kollégák felé és felajánlották mindenben a segítségüket.

A rendőrség gyilkossági csoportja indított nyomozást az ügyben, a gyanúsítottat elfogták. A rendőrség elmondta, hogy egyelőre nem ismeretes, min vitatkozott össze a két román munkatárs.

Forrás

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

A Familienkasse 5 trükkje, hogy ne kapd meg a német családi pótlékot

A Familienkasse 5 trükkje, hogy ne kapd meg a német családi pótlékot
A német családi pótlék egy jogosultság – a feltételeket lásd itt -, amely ...
Elolvasom

Németország Top 100 fő látványossága 2019 / 2020 egy közvéleménykutatás alapján

Németország Top 100 fő látványossága 2019 / 2020 egy közvéleménykutatás alapján
A Deutschen Zentrale für Tourismus egy közvéleménykutatást végzett, ami 2019-ben kezdődött és 2020. ...
Elolvasom

Családostul kerékpárral a Bodensee és a Duna mentén – blog

Családostul kerékpárral a Bodensee és a Duna mentén - blog
A napokban olvastam egy hírt, amely szerint Németországot kerékpár-országgá akarják tenni. Új kerékpár ...
Elolvasom

Legoland és üdülőközpont Bajorországban

Legoland és üdülőközpont Bajorországban
Cim: Legoland-Allee 3, 89312 Günzburg, Bajorország A Günzburgi Legoland a dániai LEGO cég élményparkja, mely Németországban, Günzburgtól nem messze található. A ...
Elolvasom

Anyák napja – Szülés Németországban – blog

Anyák napja - Szülés Németországban - blog
A saját tapasztalatomat szeretném átadni a várandós magyar anyukáknak, akik a nyelvvel hadilábon ...
Elolvasom

Hasznos tudnivalók a németországi óvodákról és bölcsődékről

Hasznos tudnivalók a németországi óvodákról és bölcsődékről
Mit kell tudni a németországi óvodai és bölcsődei ellátásról? Néhány fontos tudnivaló a ...
Elolvasom

Magyaros Ostern – avagy egy magyar család húsvétja Németországban

Magyaros Ostern - avagy egy magyar család húsvétja Németországban
Gyerekkoromban talán ezt az ünnepet szerettem legkevésbé. Persze nem a csoki nyuszit és ...
Elolvasom

Hogyan adjunk kölcsönt barátnak Németországban?

Hogyan adjunk kölcsönt barátnak Németországban?
Nem kérdés: A barátoknak segítünk. De ettől függetlenül ne feledjük a mondást, miszerint pénzügyekben ...
Elolvasom

A német nyugdíj – az öregségi nyugdíjon túl

A német nyugdíj - az öregségi nyugdíjon túl
Sokaktól hallom, hogy “Jaj, minek a nyugdíjra gondolni, én azt úgysem érem meg“. ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.