Németországban már második évben tilos a szilveszteri petardák árusítása. Erről döntött a német parlament a járványhelyzet miatt, hogy csökkentsék a kórházak túlterheltségét.
Decemberben döntöttek, hogy az előző évhez hasonlóan idén is tilos a szilveszteri petárdák árusítása.
Klaus Gotzen, a Pirotechnikai Ipari Szövetség elnöke (VPI), elmondta, hogy az iparág nagyon megrendült. „Meg kell várnunk, milyen segítséget fog nyújtani a Gazdasági és Pénzügyminisztérium. Ha úgy alakulnak a dolgok mint tavaly, az sok cégnek a végét jelentheti” – mondta.
A VPI elnöke nem tudja megbecsülni, hány petárda és rakéta van forgalomban idén ill. mennyien vásároltak külföldről. Rainer Wendt, a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke szerint nem nőtt jelentősen a Lengyelországból származó árucikkek száma.
Nincs általános petárda tilalom Németországban. Külföldről behozott vagy régről megmaradtakat a saját kertben és bizonyos közterületeken, Németország egyes részein el lehet égetni.
Tartományonként, városonként más-más szabályok vannak erre. A legtöbb helyen, városokban azonban tilos lesz a tüzijáték, akárcsak tavaly.
Milyen petárdákat lehet importálni?
A harmadik országokból származó bármilyen petárdát behozatalkor jelenteni kell a vámhatóságnak.
Az F1 kategóriájú tűzijátékok, mint például a csillagszórók, valamint az F2 kategóriájú tűzijátékok, általában a klasszikus szilveszteri tűzijáték rakéták és petárdák behozatala megengedettek.
Vannak azonban olyan robbanóanyag-törvényi követelmények, amelyeknek a tűzijátékoknak meg kell felelniük a legális behozatalhoz. Az olyan országok, mint a Cseh Köztársaság, Dánia és Lengyelország az EU-hoz tartoznak, így nincs szükség vámáru-nyilatkozatra. A CE jelzésűeket külföldről be lehet hozni legálisan.
Milyen pirotechnikai eszközök engedélyezettek Németországban?
Az illegális pirotechnikai eszközök behozatala a robbanóanyag-törvény megsértésének minősül, és akár három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal is büntethető.
Nem számít, hogy online boltból rendelték, vagy külföldről vásárolták és Németországba importálták.
Az, hogy egy tűzijáték az EU-irányelvek szerint legális-e, a CE-jelölésből kiderül: Ez a 0589-es négyjegyű szám. Ha ez a négy számjegy szerepel a tűzijátékon, a fogyasztók biztosak lehetnek abban, hogy a petárdázás a robbanóanyag-törvény szerint történik. Ezek az irányelvek a külföldön vásárolt tűzijátékokra vonatkoznak.
Németországban nincs általános országos tűzijáték-tilalom. Csak a petárdák, rakéták árusítása tilos.
Emellett egyes városokban nyilvános helyeken tüzijáték tilalom van érvényben.
Privát helyiségekben tűzijátékot lehet lőni. Figyelmet kell azonban fordítani az alkalmazandó koronaintézkedésekre is, jelenleg a személyes találkozók az oltottaknak is max. 10 fő lehet.
Mennyire biztonságosak a régi tűzijátékok?
Akinek van még készlete a korábbi évekből származó tűzijátékokból, az nyugodtan meggyújthatja, ha hűvös és száraz helyen tárolja. “Nincs lejárati dátum” – mondja Gotzen az egyesület elnöke.
Égetés előtt azonban elengedhetetlen odafigyelni a külső jellemzőkre. „Ha nedvesség került a tűzijátékba, jobb, ha megsemmisítjük, és nem égetjük el” – figyelmeztet Gotzen.
Nyilvános helyen, közterületen a régi készletek elégetése is tilos – a politika ezzel akarja megakadályozni a gyülekezéseket.
Saját ingatlanukon és lakásainkban azonban kisebb tüzijáték lehetséges. Aki tehát szilveszterkor nem nélkülözheti a szikrákat és a csillámokat, az idén is örülhet.
Az Aldiban és Reweben lehet un. kistüzijátékhoz alkalmas kisebb dolgokat vásárolni.
Csehországból is sok illegális áru jön
A bajor-cseh határ mentén szinte minden nap találnak a vámosok illegális pirotechnikát az emberek autóiban. Minden évben ugyanabban az időben megismétlődő jelenség – magyarázza Thomas Spörl vámos. Véleménye szerint sok vásárló nem tudja, hogy Németországban szigorúan tilos az ilyen típusú tűzijáték. Az illegális petárdák és rakéták veszélyesek.
Petárdák megrendelésre
Az illegális petárdákat nem sokkal a határ után lévő úgynevezett vietnami piacokon árusítják. Kínában, Lengyelországban vagy a Cseh Köztársaságban készítik őket. A csempészáru veszélyessége a fekete por. A por típusa és mennyisége nem határozható meg, rendőrség ezért kifejezetten óva int a külföldről érkező pirotechnikai eszközök használatától.
De van egy másik jelenség is: petárdák megrendelésre. Csehek ezrei ingáznak minden nap Bajorországba dolgozni. Röviddel indulás előtt néhányan teletömik a csomagtartójukat illegális petárdákkal és rakétákkal, hogy aztán becsempésszék őket Bajorországba. Itt aztán eladják az árut munkatársaiknak. Nemcsak a szállítása veszélyes, hanem az eladása is illegális.
Súlyos büntetés vár rájuk
A legfontosabb dolog: ne vásároljon tűzijátékot az úgynevezett vietnami piacokon, hívja fel a figyelmünket a br.de német hírportál.
Tilos a jogosulatlan tűzijáték birtoklása és behozatala. A robbanóanyag- vagy vámjog megsértése pénzbírsággal vagy három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Idén is tilos a tűzijáték árusítása a korona járvány miatt.
Milyen szabályok érvényesek egyes tartományokban?
Baden-Württemberg
Az alkohol árusításának és fogyasztásának tilalma a városközpontok közlekedési és találkozóhelyein, valamint más nyilvános helyeken, ahol nem csak átmenetileg tartózkodnak. A pontos helyszíneket a városok és települések határozzák meg. Ezeken a helyeken nem lehet tűzijátékozni sem.
Az éttermek Szilveszterkor 22:30 helyett 01:00 órakor zárnak. A klubok és diszkók nem nyithatnak ki. Csak az FFP2-es maszkok használata engedélyezett beltéri területeken.
Bajorország
A bajor kabinet úgy döntött, hogy betiltja a tűzijátékokat a különösen népszerű nyilvános helyeken. Hogy ez hogyan és hol valósul meg, az az egyes városokon és településeken múlik.
Szilveszterkor az éttermek korlátlanul nyitva lehetnek, de csak 2G plus szabállyal, vagyis az oltottaknak is tesztre van szükségük és a 1,5 m távolságtartással.
További tartományokról itt lehet olvasni az adott linken.
Büntetések, ha tilosban petárdázunk
Berlin 53 zónát jelölt ki, ahol tilos lesz az összejövetel és a gyülekezés, valamint a tűzijáték és a petrádák meggyújtása. Aki mégis ezekről a helyekről szeretne néhány rakétát kilőni az éjszakai égboltra, az drágán megfizethet érte. A közrendvédelmi hivatal bejelentette, hogy a szabálysértésekért akár 50 ezer Eurót is felszámítanak.
Szászországban lényegesen alacsonyabbak a büntetések. A szász korona rendelet szerint 250 Eurós bírságot kell fizetnie annak, akit szilveszterkor pirotechnikázáson kapnak a rendőrök.
Az önkormányzatok és a tartományok szablyák ki a büntetéseket, ha tiltott helyen gyújt valaki petárdát. Ezért mindenhol változó büntetésre lehet számítani. Brémában pl. a maximális büntetés 5.000 Euró is lehet.
Hamburgban 150 Euró, Kölnben 500 Eurós a bírság.
Ezért mielőbb petárdázásba kezdenénk Németországban szilveszterkor, alaposan nézzünk utána, hol van pontosan tilalom, valamint legyünk biztosak abban, hogy legális árut lövünk föl.