Németország: ismét lehet oltani az AstraZeneca-val

AstraZeneca vakcina Németország

3 napra kivonták a forgalomból Németországban is az AstraZeneca vakcinát, de most ismét elindítják az oltásokat vele. Németországon nagy a nyomás, hogy minél hamarabb minél több embert oltsanak be, hamarosan már a háziorvosoknál is elérhető lesz.





Az EMA (EU gyógyszerészeti hivatal) jóváhagyta és biztonságosnak ítélte meg a vakcinát, így Németországban ismét oltanak az AstraZeneca-val, eközben Finnországban most állították le, Svédország még vár a visszaállításával.

A német egészségügyi miniszter Jens Spahn bejelentette, hogy a vakcina mellé egy figyelmeztetést is csatolni fognak.

Hétfőn döntött úgy, hogy Németországban ideiglenesen leállnak az oltással, amíg a súlyos mellékhatásokat kivizsgálják, mint pl. a vérrögképződést, a trombózisos eseteket.




Baden-Württemberg és Nordrhein-Westfalen már péntektől elkezdett ismét oltani az anyaggal, a többi tartomány is fokozatosan követi őket. Saarland-ban próbaszerűen már a háziorvosok is beadhatják a vakcinát, ill. a kórházakban is meg lehet kapni.

Országszerte április végétől tervezik, hogy a háziorvosok is elkezdhetik az oltásokat. Spahn elmondta, hogy általános hiány van a vakcinákban.

Lauterbach szerint biztos, hogy ismét jönnek a lezárások

A mai sajtótájékoztatón Lauterbach egészségügyi szakember elmondta, hogy nincs más választásunk, mint ismét visszatérni a lezárásokhoz. A gyors-tesztekre elmondása szerint heti kétszer van szükség van az iskolákban és a munkahelyeken.

Az iskolák olyan sokáig nyitva kell, hogy maradjanak, amíg csak lehet.

A húsvéti utazásoktól mindenkit eltanácsol. Lauterbach elmondta, hogy az utazásokkal behozhatjuk az országba a különböző vírus-mutánsokat, amelyek szerinte súlyosabb megbetegedéseket okozhatnak, különösen a fiatalok között, és az oltás sem olyan hatékony ellenük.

Jens Spahn is elmondta, hogy már benne vagyunk a harmadik hullámban.

Március 22-én dönt Merkel és a tartományok vezetői arról, hogyan tovább a járványban a lezárásokkal.

Videó a mai sajtótájékoztatóról

Forrás

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...