Németország: május 1-jén szombaton több helyen is demonstrációkra lehet számítani

Több demonstráció is várható május 1-én Németországban

Idén szombatra esik a munka ünnepe, május 1-je. Ennek a napnak Németországban és világszerte is nagy jelentősége van. Nem csak ünnepléssel telik, hanem minden évben nagy demonstrációkra is sor kerül. Mit kell tudni május 1-jéről Németországban?

Minden évben ezen a napon nagyobb demonstrációk vannak Németországban, főleg Berlinben, de Hamburgban is sokan kimennek az utcára. Főleg a kapitalizmus ellen tüntetnek, de a rasszizmus, a szociális kirekesztettség ellen is.




Demonstráció Berlinben – a rendőrség nagy erőkkel készül

Berlinben várható a legnagyobb demonstráció szombaton, de Németország több városában is.

A járvány ellenére is meg akarják tartani a szervezők a „Revolutionären 1. Mai-Demonstration“ elnevezésű tüntetést. A szervezők bejelentették, hogy a kapitalizmus elleni tiltakozásban immár a migráns csoportok szövetsége is részt vesz.

Május 1-én azokról az emberekről is megemlékeznek, akik munka, papír és lakás nélkül éltek, akik fizetés nélküli házimunkát és gondozást végeztek. A demonstráció a szolidaritás jelképe is egyben.

Mivel Berlinben számos tüntetést is bejelentettek, ezért a rendőrség vízágyúkkal is felkészül, főleg az anti-korona demonstrálók miatt. A berlini rendőrség szóvivője elmondta, hogy több ezer rendőr lesz készenlétben, és az éjszakai kijárási tilalom kezdetére, 22:00 órára megpróbálnak mindenkit hazaküldeni.




Honnan származik az ünnepnap?

A május 1-je Németországban egy hivatalos ünnepnap, de nem csak Németországban, hanem világszerte. Az Egyesült Államokban a “Labor Dayszeptemberre esik, akárcsak Új-Zélandban, Kanadában és Ausztráliában.

Az ünnep 1856. május 1-jére vezethető vissza. Ezen a napon Ausztráliában tömegtüntetések voltak a 8 órás munkanap bevezetése érdekében.

Akciójuk sikerrel zárult, még csak a fizetésük sem lett kevesebb a rövidebb munkaidő ellenére, így egyben a világon első alkalommal sikerült egy szervezett munkáscsoportnak (későbbi nevén szakszervezetnek) bármiféle sikert is elérni retorziók nélkül. Ez a siker is nagyban inspirálta a munka ünnepének ötletét, illetve a majálisok megszületését.

Ausztrál munkások transzparense “nyolc óra munka, nyolc óra szórakozás, nyolc óra pihenés”, Melbourne, 1856

30 évvel később megemlékezésként 1886. május 1-jén általános sztrájkot hirdettek meg Észak-Amerikában.

A cél ismét a 8 órás munkanap volt és a jobb munkakörülmények. A következő napokban összecsapások is voltak Chicagóban a rendőrséggel, amiben sokan megsérültek, halálos áldozata is volt.

Az áldozatok emlékére 1889. május 1-jén hirdették meg a “munkásmozgalom küzdelmének napját”.

Egy évvel később, 1890. május 1-jén sztrájkok és tüntetések voltak az egész világon, Németországban is. 1890-ben az SPD párt május 1-jét kinevezte a “munkásmozgalom napjának” (Tag der Arbeiterbewegung).

Mióta ünnepnap a május 1-je Németországban?

1919-ben a weimari nemzeti gyűlés úgy határozott, hogy május 1-jét munkaszüneti ünnepnapnak nyilvánítja. 1933-ban a nemzeti szocialisták a május 1-jét átnevezték a nemzeti munka napjá-ra (Tag der nationalen Arbeit), és ezt felhasználták a propagandájukhoz. A második világháború után megmaradt ünnepnapnak és azóta a munka napjá”-nak (Tag der Arbeit) nevezik.




Szólások Németországban május 1-én

Ezen az ünnepnapon az alábbi üdvözleteket küldik egymásnak az emberek, de vicces mondások is szólnak erre a napra, ezeket itt lehet olvasni:

  • Der April ist vorbei, nun düsen wir in den Mai. Ich wünsche dir einen fröhlichen Feiertag!
  • Wir haben heute frei, denn wir feiern den 1. Mai! Schönen Feiertag und viele Mai-Küsse!
  • Guten Morgen! Willkommen im Wonnemonat Mai!
  • Ich wünsche dir einen wunderschönen Mai mit ganz vielen glücklichen Momenten!
  • Der Wonnemonat Mai soll euch Glück, Gesundheit und Freude schenken!

Forrás1  Forrás2

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Magyar ízek Németországban – termékek beszerzése – blog

Magyar ízek Németországban - termékek beszerzése - blog
Magyarországon ahhoz voltam szokva, hogy a kis autómmal havonta egyszer nagy bevásárlást tartunk ...
Elolvasom

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?
December 16-tól Németországban bezárnak az iskolák és óvodák. Van olyan tartomány, ahol már ...
Elolvasom

EU Bíróság: Jogosult a lengyel apa a német segélyre akkor is ha munkanélküli

EU Bíróság: Jogosult a lengyel apa a német segélyre akkor is ha munkanélküli
Az Európai Bíróság meghatározó ítéletet hozott. Ezek szerint Németországban a munkanélküli uniós országok ...
Elolvasom

Fürdőtavak Németországban – térképen

Fürdőtavak Németországban - térképen
Nagyobb felmérést végeztek 2006-ban, mely tavak milyen tisztaságúak Németországban. Ez látható az alábbi ...
Elolvasom

Melyik magyar süteményt kedvelik a németek? – blog

Melyik magyar süteményt kedvelik a németek? - blog
Magyar embernek az ünnepnapok, de gyakran a vasárnapok sem telhetnek el anélkül, hogy ...
Elolvasom

Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait

Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait
Január 14-én döntött a Bundestag arról, hogy a szülők hosszabb ideig kapják a ...
Elolvasom

Húsvét Németországban – Tojáslikőrös kuglóf recepttel

Húsvét Németországban - Tojáslikőrös kuglóf recepttel
Húsvét Németországban tojáslikőrös kuglóf recepttel és németországi szokásokkal
Elolvasom

Szeretnéd tudni, hogy gazdag vagy szegény vagy Németországban?

Szeretnéd tudni, hogy gazdag vagy szegény vagy Németországban?
A ZDF német állami TV-adó Facebook oldalán a legújabb felmérése szerint az alábbiakat ...
Elolvasom

Anyák napja – Szülés Németországban – blog

Anyák napja - Szülés Németországban - blog
A saját tapasztalatomat szeretném átadni a várandós magyar anyukáknak, akik a nyelvvel hadilábon ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.