Németország: október 11-től fizetős lesz a teszt – augusztus 23-tól jöhetnek a lezárások az oltatlanoknak

Lezárás Németországban ősztől

Kedden, augusztus 10-én ült össze Merkel a tartományok vezetőivel és beszélték meg az egységes szabályokat a közeljövőre vonatkozólag. A járványügyi helyzet mostanra változott, hiszen már bárki beoltathatja magát, ezért az új intézkedéseket ehhez igazítják és az oltatlan emberekre vonatkozó szabályok szigorodnak akár már augusztus végétől.




Merkel a sajtótájékoztatón elmondta, az oltás védelem magunknak és mindenkinek, ezért fontos, hogy minél többen oltassák be magukat és ezt kell mindenhol népszerűsíteni. Nemzetközi viszonylatban átoltottságban nem áll olyan jól Németország.

Az agresszív delta vírusvariáns és az alacsony átoltottság miatt kell újabb szabályokat hozni, a járványügyi számok akkor csökkennek, ha több beoltott lesz.

Az eddigi adatok alapján a jelenlegi vakcinák jól védenek a delta vírusvariáns ellen is, ezért aki már megkapta, annak nem kell teszteltetnie magát sehol.

Beutazásnál a beoltottaknak nem kell karanténba menniük, ha magasan fertőzött területről (új elnevezés Hochrisikogebiet) érkeznek.

A tesztkötelezettség akkor és ott lép érvénybe az oltatlanoknak, ha a 7 napos új fertőzöttségi érték meghaladja a 35-ös szintet legkésőbb augusztus 23-tól.

Október 11-től a tesztelés fizetőssé válik. Az ingyenes tesztelés egy fontos eszköz volt a harmadik hullám leküzdésében, de mivel az oltás már szinte mindenki számára elérhető lesz októbertől, ezért nem terhelhetik vele tovább az adófizetők pénzét.




A járványügyi vészhelyzetet a tervek szerint szeptember 11-e után meghosszabbítják.

A sajtótájékoztatón Markus Söder is felszólalt, és elmondta, hogy mostantól az oltatlanok járványa lesz, valamint figyelmeztetett, hogy ha nem oltatja be magát mindenki, tovább növekedhet a vírusvariánsok száma.

Berlin polgármestere elmondta, hogy a jelszó továbbra is: oltás, oltás, oltás, és aki nem oltatja be magát, az nem csak magát, hanem embertársait is veszélyezteti.

Németországban jelenleg 55,1%-os átoltottság van, 62,5% kapta meg az első oltást.

Röviden a döntésekről:

  • A munkáltatóknak támogatniuk kell az alkalmazottakat az oltás könnyebb elérésében.
  • A beoltott és a gyógyult emberek mentesülnek minden tesztkötelezettség alól.
  • Továbbra is érvényesek az alapvető higiéniai szabályok, távolságtartás, maszkviselés zárt helyen és a rendszeres szellőztetés. Fertőzéses tünetek esetén otthon kell maradni és teszteltetni kell.
  • A maszkkötelezettség az üzletekben és a tömegközlekedésben továbbra is kötelező marad mindenkinek.




35-ös járványügyi érték felett 3G szabály

  • Legkésőbb augusztus 23-tól ha a 7 napos fertőzöttségi szint eléri a 35 feletti értéket, a tesztelés kötelezővé válik (kivéve oltottak és gyógyultak) a beltéri rendezvényeken, éttermekben, testközeli szolgáltatásoknál (pl. fodrász, kozmetikus), beltéri sportnál, pl. fitneszterem, uszoda, tornaterem, hotelben érkezéskor és heti 2 alkalommal. Az antigén teszt 24 óráig érvényes, a negatív PCR teszt 48 óráig.
  • Ez alól kivételek a 6 éven aluliak és azok az iskolások, akiket rendszeresen tesztelnek.
  • A negatív teszt előírás marad kórházi és idősotthon látogatásánál.
  • A tartományok maguk dönthetik el, milyen szinten függesztik fel a 3G szabályokat (Getestet, Geimpft, Genesen / tesztelt, oltott, gyógyult) amíg a hétnapos fertőzöttség egy körzetben stabilan 35 alatt van.




A teszt október 11-től fizetős lesz

  • Október 11-től a tesztelés fizetős lesz.
  • Ez nem lesz érvényes olyan emberekre, akik egészségügyi okokból nem oltathatták be magukat és akikre nem vonatkozik az általános oltási ajánlás, különösen a terhes nőkre és a 18 éven aluliakra.

Egyéb

  • A járványügyi vészhelyzetet szeptember 11-e után meghosszabbítják.
  • Nagyobb rendezvényekhez, ünnepléshez, szórakozáshoz az illetékes egészségügyi hivatal írja elő, milyen higiéniai koncepcióval működhetnek.
  • A több, mint 5.000 fős sportesemény max. 50%-os telítettségű és max. 25.000 fős lehet.
  • A kormány meghosszabbítja az járványügyi gazdasági áthidaló segélyek folyósítását.
  • A tartományok arra kérték a kormányt, hogy hosszabbítsák meg a Kruzarbeitergeld-hez való könnyebb hozzájutást.
  • A német kormány meghosszabbítja és a jelenlegi helyzethez igazítja a munkavédelmi rendeletet a vállalati fertőzések megelőzése érdekében, vagyis tesztelési lehetőséget kell a munkahelyeknek biztosítaniuk a munkavállalók részére.
  • A jövőben a járványügyi számok mellett figyelembe veszik az oltási arányt és a súlyos megbetegedések számát és a kórházak leterheltségét is.




Videó a keddi sajtótájékoztatóról

Forrás Forrás2 Forrás3


Neked ajánljuk
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.