Németországban a rizikó-területek közé sorolták Csongrád, Vas és Pest megyét

Szeptember 30-tól a Robert Koch Institute Magyarország újabb területeit tette a rizikó-területek közé.

Ezek Csongrád-Csanád megye, Vas megye és Pest megye.

Ezen kívül még Romániában Fehér-megye és Kolozsvár is fölkerült a listára.

Magyarországon Budapest és Győr-Moson-Sopron megye szerepel már a listán, Ausztriában Bécs, Tirol és Vorarlberg számítanak jelenleg rizikó-területeknek.





Ez azt jelenti, hogy aki innen érkezik Németországba, vagy az elmúlt 14 napban ott tartózkodott, annak hivatalos előírás szerint, jelentkeznie kell a helyi egészségügyi hivatalnál (Gesundheitsamt) és házi karanténban kell maradnia, míg meg nem kapja a negatív tesztet, melyet 72 órán belül köteles elvégeztetni.

teszt elvégeztetése kötelező a rizikó-területről érkezőknek és ingyenes.

A tesztet mindenki elvégeztetheti a háziorvosánál, de előtte mindenképpen hívjuk fel őt telefonon. Más esetekben a 116 117-es telefonszámon tudhatjuk meg, hogy hol végeztethetünk tesztet a közelünkben.

A házi karantén ideje alatt látogatót fogadni tilos, a lakást elhagyni tilos. Aki ez ellen vét, komoly pénzbírságra számíthat.

 





németországi magyar nagykövetség oldalán többek között ez is olvasható:

Mentesül a németországi tesztelési és karanténkötelezettség alól az a személy, aki 48 óránál nem régebbi negatív SARS-CoV-2 teszteredménnyel rendelkezik, és ezt a német hatóságnak bemutatja.” 

Aki vonattal vagy repülővel érkezik, a határnál ellenőrzésre számíthat, ahol rögzítik az adatait, ahogy ezt már korábban is megírtuk.

Robert Koch Institut honlapján lehet figyelemmel követni, hogy Németországban melyek számítanak rizikó-területeknek. A lista folyamatosan frissül.

Szeptember 30-án még a további területek kerültek Németországban rizikó-terület besorolásába: Franciaország, Írország, Litvánia, Szlovénia, Horvátország, Nagy-Britannia egyes területei és Belgium. 

Nem számít már rizikó-területnek Svájcban a Freibourg kanton.

Német nyelvű információ a rizikó-területről való beutazáshoz itt olvasható.

 

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...