A német Közlekedésügyi Minisztérium követi a szakértők tanácsát, miszerint “két védőmaszkot” kell tartalmaznia a jármű elsősegély csomagjának. A DIN 13164 szabvány leírása e szerint változik majd, ez szabályozza az elsősegély-készlet tartalmát.
A közlekedési törvények értelmében Németországban minden járművezetőnek kötelező elsősegély csomaggal rendelkeznie az autójában.
2014 óta csak olyan elsősegélynyújtó készleteket szabad eladni, amelyek megfelelnek a DIN 13164 szabványnak. Ezt hamarosan ki kell egészíteni 2 db. védőmaszkkal is.
Ennek oka, hogy szakértők szerint a maszkok további védelmet nyújtanak, különösen az elsősegélynyújtási intézkedéseknél, amikor segítőként nagyon közel kerülünk más emberekhez.
Eredetileg a minisztérium a maszkokat könnyen elérhető helyen akarta elhelyeztetni – hasonlóan a 2014 óta kötelező biztonsági mellényekhez.
>>> Mi változik októbertől Németországban? <<<
Az új szabályozás személygépkocsikra, teherautókra és buszokra vonatkozik. A nem megfelelően felszerelt elsősegély csomag jelenleg 5 Euró bírságba kerül, míg a doboz hiánya 10 Euróba.
Még mindig bizonytalan, hogy az StVO (KRESZ) módosítás mikor lép hatályba. Ennek azonban az új kormány idején is hatályba kell lépnie. A német tanács következő ülése, amelyen az StVO módosításáról kell szavazni, 2021. október 8-án lesz.
A közúti közlekedési szabályok módosításának részeként a járművezetőknek tehát 2022-től 2 db védőmaszkot kell az elsősegély-készletben tartani, akkor is, ha a koronavírus járványnak vége lesz.
Egyelőre nem világos, hogy melyik maszkról van szó (FFP2 vagy orvosi maszkok), és mikor kerül sor a DIN 13164 szabvány megváltoztatására. Akinél egy ellenőrzés során nem lesz maszk, bírsággal súlytható, ennek összegéről még nem tudni.
Egyébként a legjobb hely az elsősegély-készlet számára, ahol a vezető vagy az utasok nagyon gyorsan hozzáférhetnek, ha szükséges. Például ajtón vagy ülésen lévő rekeszekben. A csomagtartó kevésbé alkalmas erre, mert itt fennáll annak a veszélye, hogy pl. egy hátsó ütközés során már nem lehet kinyitni.
Forrás és egy lista az elsősegély doboz tartalmáról németül.