Németországban megtört a harmadik hullám

Megtört a harmadik hullám Németországban

Jens Spahn német egészségügyi miniszter jelentette be Berlinben, hogy a harmadik hullámot úgy tűnik, sikerült megtörni. De ugyanakkor figyelmeztetett is: Habár csökkennek a fertőzöttségi számok, még mindig magasan vannak, és nem mindenhol egyformán csökkennek. Merkel is optimistán nyilatkozott.




A pozitív trend a polgárok helyes magatartásának köszönhető. Komolyan vették az utazási figyelmeztetést és a szigorításokat, ezért egy szívélyes köszönetet kell mondanom.

– mondta Spahn.

A túl gyors nyitást nem támogatja, szerinte a túlzott optimizmus nem vezethet odáig, hogy ne tartsuk be a szabályokat.

Május végéig várható, hogy a kontakt szigorítások megmaradnak, Spahn egyelőre a szabadtéri lehetőségek megnyitását javasolja és csak ott, ahol a járványügyi számok a 100-as érték alá esnek.

Az éttermek teraszairól és a szabadban megrendezhető rendezvényekről beszélt, ezek lehetőségét támogatja.




Az oltások is gyorsabban haladnak, 7,8 millió ember kapta már meg a második oltást Németországban, vagyis a lakosság 9,4%-ka, 32,8% már az első oltást kapta meg.

2420
Beoltatod megad? 2021. május 10.

Az AstraZeneca és a Johnson & Johnson vakcinát elérhetővé tették mindenki számára, orvosi felvilágosítás mellett. Június és júliusra 10 millió szállítmányt várnak a Johnson & Johnson vakcinából.




Merkel is optimista

Merkel elmondta, hogy az európai nyaralás szempontjából optimista, és ez a nem beoltottaknak is lehetséges lesz.

Németországban úgy néz ki sikerült megtörni a harmadik hullámot, de több európai ország járványügyi számai is reményre adnak okot, mint pl. Portugáliában. Ezért amit tavaly nyáron meg tehettünk, az idén is lehetséges lesz. Hogy ennek mikor jön el az ideje, azt nem tudom még pontosan megmondani.

– mondta Merkel az EU-csúcs után.

Ott, ahol a járványügyi számok csökkennek, Németországban is fokozatos nyitásra lehet számítani, remélhetőleg ez egész Európában így lesz, mondta Merkel.

Egy kérdésre elmondta, hogy az utazás természetesen a nem beoltottaknak is lehetséges lesz, és hogy most még jobban állunk az oltások és a tesztelési lehetőségek miatt, mint tavaly.




A digitális zöldkártya (“Grünes Zertifikat”) kérdés még nyitott

Az EU virtuális csúcstalálkozón beszéltek a digitális oltási igazolásról is, az úgynevezett “zöldkártyáról“. A technikai feltételei már megvannak, de néhány kérdést még tisztázni kell. Ilyen pl., az egymás kártyáinak elismerése olyan vakcináknál, amelyek az EU-ban még nincsenek jóváhagyva.

Jens Spahn is elmondta, hogy hamarosan megjelenik a digitális oltási igazolvány is (eredetileg júniusra tervezve), amely a többi európai országgal lesz összehangolva, és a papír formájú igazolásnak lesz egy kiegészítője. 

Jens Spahn sajtótájékoztatója

Merkel sajtótájékoztatója az EU-csúcs után

Forrás1 Forrás2

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Munkaszerződés Németországban – legyen írásos!

Munkaszerződés Németországban - legyen írásos!
Nem kevesen dolgoznak munkaszerződés nélkül Németországban, ami a hiedelemmel ellentétben nem szabályos. E ...
Elolvasom

Melyik magyar süteményt kedvelik a németek? – blog

Melyik magyar süteményt kedvelik a németek? - blog
Magyar embernek az ünnepnapok, de gyakran a vasárnapok sem telhetnek el anélkül, hogy ...
Elolvasom

2,5 millió ember keres havonta bruttó 2.000 Eurónál kevesebbet Németországban teljes munkaidőben

2,5 millió ember keres havonta bruttó 2.000 Eurónál kevesebbet Németországban teljes munkaidőben
Németországban több mint 2,5 millió ember keres havonta bruttó 2.000 Eurónál kevesebbet. Körülbelül ...
Elolvasom

Hogyan jelentsünk Németországban beteget? – fontos tudnivalók, szabályok

Hogyan jelentsünk Németországban beteget? - fontos tudnivalók, szabályok
Mit kell tudni, ha betegnek jelentjük magunkat Németországban? A munkáltatót azonnal értesíteni kell, ha beteget ...
Elolvasom

Hiányszakmák Németországban 2019-2020

Hiányszakmák Németországban 2019-2020
Egy tanulmány szerint több, mint 300.000 állás maradt üresen, mert hiányzik a szakember ...
Elolvasom

Németország: októbertől aktuális a téli autógumi – Tudod mi az “O bis O” szabály?

Németország: októbertől aktuális a téli autógumi - Tudod mi az "O bis O" szabály?
Melegrekord 20 fokkal, és mindez november elején? Az enyhe hőmérséklet miatt kevés járművezető ...
Elolvasom

Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait

Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait
Január 14-én döntött a Bundestag arról, hogy a szülők hosszabb ideig kapják a ...
Elolvasom

Schlossanlage Schleißheim Bajorország, kastélyok, múzeumok, csodálatos park egy helyen München mellett

Schlossanlage Schleißheim Bajorország, kastélyok, múzeumok, csodálatos park egy helyen München mellett
Schlossanlage Schleißheim Kastély Schleißheim, Bajorország, 85764 Oberschleißheim Hivatalos weboldala, virtuális túra, valamint aktuális információk itt: ...
Elolvasom

Legoland és üdülőközpont Bajorországban

Legoland és üdülőközpont Bajorországban
Cim: Legoland-Allee 3, 89312 Günzburg, Bajorország A Günzburgi Legoland a dániai LEGO cég élményparkja, mely Németországban, Günzburgtól nem messze található. A ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.