A müncheni cég CTS Eventim elnöke, mely nemzetközileg is az egyik legnagyobb jegyértékesítő cég, felkészült arra, hogy olyan rendezvények szervezésében is részt vegyen, ahova csak beoltottak mehetnek, sőt, ezt szorgalmazza is.
A cég elnöke, Klaus-Peter Schulenberg 1996-ban vette át céget, modernizálta és tette ezáltal nemzetközileg is rendkívül sikeressé. Főleg pop-koncertek jegyeladásával vált híressé. A cég székhelye Münchenben van, központja Bremenben.
„Amikor már elegendő vakcina lesz és mindenki beoltathatja magát, akkor a magánszektorban tevékenykedő rendezvényszervezőknek lehetőségük kell, hogy legyen arra, hogy az oltás előfeltétele legyen egy rendezvény látogatásához.”
– mondta Schulenberg.
A cég technikailag már felkészült arra, hogy az oltási igazolásokat le tudják olvasni.
Schulenberg megérti, ha az embereknek kétségeik vannak az oltással kapcsolatban, de már látni, hogy világ szerte alig van az oltásnak mellékhatása, ezért reméli, hogy az emberek kétségei idővel elmúlnak.
A kormány tervei szerint nyár végéig minden Németországban élő beoltathatja magát.
A jegyárusító cég Schlesweig-Holstein német tartományban az oltási időpontokért felelős.
Egy Rolling Stones, Rammstein vagy Ed Sheeran koncertjegy eladáshoz képest, ahol több millió jelentkezés van egy percben, ez semmiség, mondta a CTS Eventim elnöke.
Mivel egyes tartományokban továbbra is fennakadás van ezen a téren, a cég már velük is tárgyal.
Sőt, Ausztria, Svájc, Olaszország és Brazília is igénybe veszi szolgáltatásait magas technológiai felkészültsége miatt.
Az elnök elmondta, hogy minél gyorsabban lesz beoltva a társadalom, annál gyorsabban lehet elkezdeni ismét rendezvényeket szervezni és ezáltal is hozzá szeretnének járulni a járvány leküzdéséhez.
A Németországban élő és a zeneiparban tevékenykedő Mándoki László is nyíltan támogatja a cégvezető elképzeléseit és szerinte oda kell figyelni rá.
További cikkek...
Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak
Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach