Repülővel csempészték az embereket Európába, az Europol közbelépett

Embercsempészek repülővel hozták az embereket Európába

Hat ország Europol-nyomozói csaptak le egy embercsempészbandára. A gyanúsítottak magánrepülőgépekkel és hamisított diplomáciai útlevelekkel csempésztek embereket Európába. Főként irániak és irakiak szálltak fel a gépekre Törökországban, majd menedékjogot kértek az EU-ban.




Több európai ország nyomozói számoltak fel egy embercsempész bandát, amely magángépeket használt arra, hogy menekülteket csempésszen Törökországból Európába.

Mint azt az európai rendőr-és igazságügyi hatóságok, az Europol és az Eurojust közölték, szeptember 16-án öt gyanúsítottat tartóztattak le Belgiumban és Olaszországban. Embercsempészettel, okirat-hamisítással és pénzmosással vádolják őket. Ezenkívül két repülőgépet is lefoglaltak. A közlemény szerint másnap bíróság elé állították őket.

“A migránsok, főként irakiak és kurd származású irániak, hamisított diplomata útlevelekkel szálltak fel törökországi magángépekre” – közölte az Europol és az Eurojust.

Hivatalosan a gépeknek többnyire a Karibkra kellett volna repülniük, de oda soha nem érkeztek meg. A különböző európai repülőtereken, többek között Németországban, Ausztriában és Franciaországban történt leszállások során a migránsok a földetérés után megszabadultak hamis útleveleiktől, és menedékjogot kértek.




A tájékoztatás szerint 2020. októbere és decembere között legalább öt repülőgép repült öt európai országba. Az embercsempészek utasonként 20 000 Eurót kértek el.

Az embercsempészet és az útlevélhamisítás mellett a banda a gyanú szerint hamis csekkeket is kiállított, és légitársaságokat csapott be, hogy saját flottát építsen ki.

A rendőrség szerint a szervezet bázisa Belgiumban volt. A szeptember 13-i razziák során hét ingatlant kutattak át, egyet Belgiumban, hatot pedig Olaszországban.

A két repülőgépen kívül a nyomozók 80 000 Eurót és útlevélhamisításhoz szükséges eszközöket foglaltak le. Olaszországban 173 000 Euró értékű vagyont befagyasztottak. A vizsgálatban német, osztrák, belga, francia, olasz és amerikai nyomozók vettek részt.

Forrás

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Németország fürdőtavai

Németország fürdőtavai
Melyek Németország legszebb tavai és melyiket hol találni, ill. milyen minőségűek, nem is ...
Elolvasom

Németország: Karantén a szabadság ideje alatt?

Németország: Karantén a szabadság ideje alatt?
Mi lesz a szabadságommal, ha karanténba kell mennem? Az alábbiakat érdemes tudni a ...
Elolvasom

Hulladékszelektálás Németországban magyar szemmel

Hulladékszelektálás Németországban magyar szemmel
Szemét szelektálás Németországban magyar szemmel. Milyen típusú szemetet kell különválasztani? Miért érdemes ezt ...
Elolvasom

Magyar horgásztó Baden-Württembergben sok finomsággal

Magyar horgásztó Baden-Württembergben sok finomsággal
Ho … Ho … Ho… Ötisheimi Horgásztó! Sokan úgy neveznek minket, hogy egy ...
Elolvasom

Szülés Németországban a koronavírus idején – kórházban vagy nem? – blog

Szülés Németországban a koronavírus idején - kórházban vagy nem? - blog
A napokban a német szomszédasszonyommal beszélgettem, aki épp a harmadik babáját várja. A ...
Elolvasom

Munkaajánlatok szállással Németországban – 1. rész Munkakeresés Németországban

Munkaajánlatok szállással Németországban - 1. rész Munkakeresés Németországban
Sokan keresnek szállással munkát Németországban. Milyen okai lehetnek: Még Magyarországon tartózkodik a munkakereső Németországban vagy ...
Elolvasom

Kétszer annyi késelés Németországban a vonatokon 2022-ben – nehéz a kitoloncolás

Kétszer annyi késelés Németországban a vonatokon 2022-ben - nehéz a kitoloncolás
Egy jelentés szerint 2022-ben majdnem megduplázódott a vonatokon késsel elkövetett erőszakos cselekmények száma ...
Elolvasom

Legyél Te is önkéntes Németországban! 1. rész

Legyél Te is önkéntes Németországban! 1. rész
A gimnázium adott nekem lehetőséget, hogy önkéntesként menjek Németországba dolgozni, amit mindenképpen ki ...
Elolvasom

Anyák napja – Szülés Németországban – blog

Anyák napja - Szülés Németországban - blog
A saját tapasztalatomat szeretném átadni a várandós magyar anyukáknak, akik a nyelvvel hadilábon ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.