Mindenki abban reménykedik, hogy az oltás megérkezésével egyből minden visszatér a normális kerékvágásba. De a német Robert Koch Institut friss jelentése szerint, ez nem lesz egyhamar így.
A Robert Koch Intézet (RKI) legújabb stratégiai jelentése szerint, először nem oldhatják föl a mindennapi élet szigorításait Németországban akkor sem, ha már meglesz az oltás. Marad tehát az oltás ellenére továbbra is pl. a maszkok viselése és a kötelező távolságtartás betartása.
A jelentés szerint, habár jövőre már várható, hogy lesz egy, vagy akár több oltás is a piacon a koronavírus ellen, ezeket az elején csak korlátozott számban fogják felhasználni és elsősorban a rizikócsoportok fogják megkapni.
A most bemutatott dokumentumban az RKI stratégiai célokat fogalmaz meg: A hangsúly a járvány terjedésének és az egészségre gyakorolt hatásainak minimalizálására irányul, miközben a társadalmi és gazdasági élet egészét a lehető legkevésbé szabad károsítani.
A jelentés szerint a lehető legnagyobb mértékben el kell kerülni az egészségügyi rendszer túlterhelését, a betegség hosszú távú hatásait és a haláleseteket.
Az RKI az iskolákkal és az óvodákkal is foglalkozik: “Korábbi megállapítások egyértelműen azt mutatták, hogy az oktatási intézmények egyike azoknak a helyeknek, amelyek szerepet játszanak a fertőzés folyamatában. Mindazonáltal fontos, hogy nyitva maradjanak a higiéniai szabályok betartása mellett.
“A mobilitás fokozott kockázatot jelent”
Az utazásról azt írja az RKI: “A fokozott mobilitás (szakmai vagy magánutazás) fokozott kockázatot jelent.”
A kockázat azonban nem elsősorban az utazás helyétől függ, hanem az egyén viselkedésétől egy fertőzött területen.
Az RKI támogatja a magas kockázatú csoportok oltását az influenza és egyéb légzőszervi megbetegedések ellen, mely oltások döntő szerepet játszanak a járványszabályozásban az elkövetkező hónapokban, különösen a hideg évszakban.
Ez megvédheti az embereket és leveheti a terhet az egészségügyi rendszerről.
FORRÁS:www.ntv.de
Anna Shvets fotója a Pexels oldaláról
Neked ajánljuk
A Duna forrása a Fekete-erdőben, Donaueschingen-ben
Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad
Kinek kell és kinek érdemes adóbevallást beadni
Mit jelent és honnan származik az “AHA-Regeln” kifejezés?
Szeretnéd tudni, hogy gazdag vagy szegény vagy Németországban?
Németország fürdőtavai
Hogyan jelentsünk Németországban beteget? – fontos tudnivalók, szabályok
Mikor mehetünk nyugdíjba Németországban és mire számíthatunk?
Magyar horgásztó Baden-Württembergben sok finomsággal