Seehofer még nagyobb menekültválságot jósol, mint 2015-ben volt

Jól ráijesztett a német belügyminiszter a mai napon nyilatkozatával a németekre, amit Németország összes médiája lehozott, ezzel a szalagcímmel: „Nagyobb menekülthullámra számíthatunk, mint 2015-ben

A görög szigeteken lévő katasztrofális helyzetre és a Törökországból érkező újabb menekültekre hivatkozva mondta a német belügyminiszter Horst Seehofer: „Segítenünk kell az európai partnereinknek az EU külső határok megvédésében, eddig túlságosan is egyedül hagytuk őket. Ha ezt nem tesszük meg, akkor nagyobb menekültválságra számíthatunk, mint 2015-ben. Az új EU-elnökkel, Ursula von der Leyen-nel együtt mindent megteszünk azért, hogy ez ne történhessen meg. Ehhez Merkel teljes támogatását megkapja.

Ezenkívűl felszólította az EU-s országokat, hogy többet segítsenek Törökországnak. „Törökország a menekültek felvételével erején felül teljesít. Ez a mi érdekünk is. De az is világos, hogy az idáig hagyományos módszerek nem váltak be, ezért van szükség a Törökországgal való együttműködésre”– mondta Seehofer.

Törökország felől várhatóak a menekültek

A menekültek száma, akik Törökországon keresztül jöttek az EU-ba, ebben az évben az EU nyilvántartása szerint, erősen megnövekedett. Január és szeptember között 23%-kal növekedett a számuk a tavalyi évhez képest.

Statisztikák szerint ebben az időszakban összesen 46.546 menekült érkezett Törökországból az Eu területére, míg 2018-ban 37.837 fő.

Legnagyobb részük Görögországba érkezett, 1.300-an Olaszországba és alig 200-an Bulgáriába. A menekültek nagy része afgán, szír és iraki.

Arra a kérdésre, hogy Törökország a 2016-ban megígért 6 milliárd Euros EU-pénzen felül még mennyit fog kapni, Seehofer nem tudott válaszolni. „Ezt én, mint belügyminiszter egyedül nem dönthetem el. Erről európai szintü tárgyalásokat kell folytatnunk. Azon leszek, hogy Törökország minél jobban teljesítsen, hiszen ez mindannyiunk érdeke.
Seehofer csütörtökön és pénteken Törökországba és Görögországba látogatott. Görögországban az EU-s menekültügyi vezetővel tárgyalt. Törökországnak is és Görögországnak is németországi támogatást ígért a határok védelmére és a menekültek ellátásához.

 

Görögország biztos benne, hogy Törökországnak is feltűnt, hogy megindultak a menekültek Görögország fele, Lesbos szigetére, ahol a helyzet már régóta borzalmas a menekült-táborban, ami többszörösen túlterhelt.

Erdogan az elmúlt időszakban megkérdőjelezte Törökország és az EU 2016-os közös megegyezését, miszerint Törökország nem engedi tovább a menekültjeit, és nyomást gyakorol az EU-ra.  A megígért 6 milliárd Euro-ból eddig 1/3-ot kapott meg.

Görögország minél hamarabb Európa belsejébe szeretné a menekülteket továbbküldeni, hogy menekült státuszt kapjanak, mivel a helyzet Lesbos szigetén tarthatatlan.

 

FORRÁS:

ntv

 

 

 

 

 

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...