Jens Spahn, Németország egészségügyi minisztere, egy Nordrhein-Westfalen-ben tartott rendezvényen elmondta, hogy a mai tudásuk szerint az első hullámban tett egyes intézkedéseket ma nem vezetnék be.
Ilyenek pl. a fodrászatok, üzletek bezárása, amire a jövőben nem fog már sor kerülni.
Az idősek otthonában sem lesz már szükséges látogatási tilalmat elrendelni.
“Időközben tanultunk és tapasztaltunk, és ma már jobban is tudunk védekezni, ezért van szükség a maszkokra, a távolságtartás és a higiéniai szabályok betartására.” – mondta Spahn.
Hétfőn Bottrop-ban (NRW) a politikust a fellépése közben folyamatosan megzavarták a tüntetők. video
Egy nappal előtte pedig Bergisch-Gladbach-ban (NRW) történt hasonló eset, ahol a rendezvény után a gyülekező hangos demonstrálók le is köpték.
Korábban Wuppertal-ban (NRW) szintén egy rendezvény után ketten az autója elé álltak. Pár hete pedig Emmerich-ben és Dortmund-ban is mérges tüntetők várták.
Spahn több embert is felismert a csoportból, úgy tűnik, ugyanazok az emberek követik őt. Elmondta, hogy ő a beszéd híve és nyitott a vitára, megbeszélésre.
FORRÁS: www.focus.de www.rp-online.de
Címplapfotó: picture alliance/dpa