Szászországban felgyújtottak egy tervezett menekültszállót, ami korábban hotel volt

Gyujtogatás történt Sachsenben egy menekült szálló ellen

Bautzen (Szászország) – Néhány napon belül menekülteknek kellett volna beköltözniük a megüresedett Bautzeni Spreehotelbe, de péntek reggel ki kellett hívni a tűzoltókat. A tervezett menedékkérők otthona lángokban állt, ismeretlenek gyújtották fel.




Az ismeretlen tettesek betörték az ablakokat, az LKA (Landeskriminalamt) szóvivője elmondta, hogy a tűz az épületben keletkezett. Négy embernek, akik a házban töltötték az éjszakát és a hotel alkalmazottai, nem esett bajuk.

A lángokat a tűzoltók eloltották. Még nem tudni, hogy mekkora kár keletkezett, jelenleg számos rendőr és igazságügyi szakértő vizsgálja, a területet lezárták.

Az LKA tájékoztatása szerint nem kizárt, hogy politikai indíttatású volt a gyújtogatás. A rendőrség tanúkat keres. A nyomozást a Rendőrség Terrorizmus és Extrémizmus Elleni Központja (PTAZ-Polizeilichen Terrorismus- und Extremismus-Abwehrzentrum) folytatja.

A múlt héten Mecklenburg-Vorpommern tartományban égett le egy ukrajnai menekültek számára fenntartott menedékhely Groß Strömkendorfban. A nyomozók itt is politikai indítékra gyanakodnak.




A hotelben 200 menekültet akarnak elszállásolni, amire azért van szükség, mert a menekültek száma az utóbbi időben nagyon megemelkedett. Ugyanakkor Hoyerswerda-ban szerkezeti hibák miatt bezártak egy menekültszállót.

Michael Kretschmer tartományi miniszterelnök és Armin Schuster belügyminiszter (CDU), elítélték a támadást.

Visszataszító ami történt. Az egyértelmű agresszió a rászoruló emberek ellen a nyilvánvaló uszítás eredménye.

– írta Kretschmer a Twitteren.

Házakat gyűlöletből felgyújtani, mert nem akarjuk, hogy menekültek legyenek a közelünkben, primitív és embertelen.

– mondta Armin Schuster, Sachsen belügyminisztere.

Eredetileg november 3-án költözött volna be az első 30 menekült. A kerületi közigazgatás szerint a családok Szíriából, Észak-Macedóniából, Törökországból, Afganisztánból, Grúziából és az Orosz Föderációból érkeztek. Egyelőre nem tudni, hogy az eredeti tervet be tudják-e tartani.




A kerületi közigazgatási hivatal tájékoztatása szerint múlt kedden a Spreehotelben a lakosokkal és a kerülettel közösen tartottak lakossági találkozót.

Természetesen a lakosok részéről is voltak aggályok és kritikák. De ez általában így szokott lenni az ilyen találkozókon. A találkozó során a közvetlen közelben az AfD által szervezett tüntetés is volt.

– közölte a hivatal.

Az AfD kerületi szövetsége pénteken közölte:

Eddig is éltünk demokratikus jogunkkal, hogy szabadon kifejezzük véleményünket és bíráljuk a menekültpolitikát, és elutasítjuk az erőszak minden formáját.

A városon kívül eső volt hotel egy tó közelében, magántulajdonban van. 2015 és 2017 között is menedékkérőket helyeztek el benne.

Spreehotel, Bautzen, Szászország
Spreehotel, Bautzen, Szászország

2016-ban már volt egy gyújtogatási kísérlet az épület ellen. Három fiatalember molotov-koktélt dobott a kerítésen át az épület felé. A bíróság felfüggesztett büntetésre ítélte a férfiakat, akik elismerték tettüket.

A héten az AfD párt szervezett tüntetést a hotel menekültszállóvá alakítása ellen

A Facebook oldalukon a tüntetés képei fölé ezt írták:

“A Bautzen-Burkban található Spreehotel-t ismét menekülszállóként akarják felhasználni. A jelenlegi migrációs hullám erősen emlékeztet 2015-re. Ma a Bautzeni AfD-vel, Karsten Hilsével és Frank Peschellel közösen álltunk ki a hamarosan nyíló szállás mellett a menekültotthon megnyitása és az ellenőrizetlen migrációs hullám ellen.”

Forrás

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Ingatlanvásárlás Németországban

Ingatlanvásárlás Németországban
Hogyan vásárolj ingatlant Németországban? Hogyan vegyél fel lakáshitelt Németországban?
Elolvasom

Legoland és üdülőközpont Bajorországban

Legoland és üdülőközpont Bajorországban
Cim: Legoland-Allee 3, 89312 Günzburg, Bajorország A Günzburgi Legoland a dániai LEGO cég élményparkja, mely Németországban, Günzburgtól nem messze található. A ...
Elolvasom

Németország: októbertől aktuális a téli autógumi – Tudod mi az “O bis O” szabály?

Németország: októbertől aktuális a téli autógumi - Tudod mi az "O bis O" szabály?
Melegrekord 20 fokkal, és mindez november elején? Az enyhe hőmérséklet miatt kevés járművezető ...
Elolvasom

Hulladékszelektálás Németországban magyar szemmel

Hulladékszelektálás Németországban magyar szemmel
Szemét szelektálás Németországban magyar szemmel. Milyen típusú szemetet kell különválasztani? Miért érdemes ezt ...
Elolvasom

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?
December 16-tól Németországban bezárnak az iskolák és óvodák. Van olyan tartomány, ahol már ...
Elolvasom

Családostul kerékpárral a Bodensee és a Duna mentén – blog

Családostul kerékpárral a Bodensee és a Duna mentén - blog
A napokban olvastam egy hírt, amely szerint Németországot kerékpár-országgá akarják tenni. Új kerékpár ...
Elolvasom

Németországban a PCR-teszt elvégzése igen költséges lehet

Németországban a PCR-teszt elvégzése igen költséges lehet
A teszteléshez tanácsos először a háziorvost felkeresni, hiszen az ő beleegyezése szükséges a ...
Elolvasom

Kinek kell és kinek érdemes adóbevallást beadni

Kinek kell és kinek érdemes adóbevallást beadni
Kinek kell és kinek erdemes jövedelemadobevallast (Einkommensteuererklärung) beadni Nemetorszagban? Az adóbevallást az adózónak kell beadni, természetesen ...
Elolvasom

EU Bíróság: Jogosult a lengyel apa a német segélyre akkor is ha munkanélküli

EU Bíróság: Jogosult a lengyel apa a német segélyre akkor is ha munkanélküli
Az Európai Bíróság meghatározó ítéletet hozott. Ezek szerint Németországban a munkanélküli uniós országok ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.