Támadás egy zsinagóga ellen Halle-ban, VIDEO – lövöldözés a nyílt utcán – 2 halott

Privát videofelvétel a tettesről, ahogy harci ruhába felöltözve és sisakkal a fején a nyílt utcán lövöldöz a rendőrökre.

Halle-ban, (Szász-Anhalt) két embert lelőttek egy zsinagóga közelében, indíték egyelőre ismeretlen, de a politikai, antiszemita indíttatás nincs kizárva. 15 km-re Hallétől Landsbergben is lövéseket hallottak. Az eset a Paulus-Viertel-ben történt. A főpályaudvart lezárták.
A polgárok számára egy külön hívószámot hoztak létre: 115
+++  FRISSITÉS +++

Szerda estére szinte minden fontos információ megvan. A tettes akit elfogtak, egy Szász-Anhalt-i 27 éves szélső jobboldali férfi és bérelt autó volt nála, tettét élőben közvetítette videón. A zsinagóga elé saját készítésű bombát helyezett el, ami nem robbant fel, bent több amerikai állampolgár is tartózkodott. A rendőrség szerint mégis egy tettesről van szó, ezért a lakosság fellélegezhet.

Este a Brandenburg Tor előtt 19:00 órakor a zsidó közösség megemlékezést hívott össze, később a berlini zsinagógában pedig Merkel is megjelent a összejövetelen. 

A média kezében van a videó, amelyben Stephan B. 35 percben élőben közvetíti a támadást. Előszőr beszél a szélső jobboldali nézeteiről, miszerint a Holokauszt soha nem történt meg, hogy a feminizmus az oka a nyugati civilizáció hanyatlásának és a zsidóság a hibás mindenért. A nézőknek mint “Anon” mutatkozik be, vagyis Anonymus.

A fejére szerelt videókamerával jól látható minden. A zsinagógánál a fa ajtót nem tudta kinyitni, közben káromkodik és ezután lelő egy nőt a közvetlen közelben. A Döneresnél már majdnem felmondja a szemmel láthatóan saját maga által összeszerelt fegyvere a szolgálatot, többször utána kellett töltenie és visszamennie az autóhoz. Itt aztán többször rálő egy férfire, aki az életéért könyörgött. Később egy rendőrautóra is lő, erre szétesett a felszerelése. “Most aztán végképp bebizonyítottam, hogy milyen értéktelenek a rögtönzött fegyverek” – mondja a terrorista, mielőtt az autójához szalad. A video végén azt mondja egyértelműen frusztrált hangon: ” Minden fegyverem felmondta a szolgálatot” (“Alle Waffen haben versagt, man.”) Maga a tettes is megsérült és így menekült. Egy autószerelő műhelyből kért autót, nem tudtak neki adni, ott is rálőtt az ott dolgozóra. Végül egy taxival menekült tovább, így kapták el a rendőrök.

 

Der Todesschütze von Halle

A tettes ezután az utcán kezdett el lövöldözni a járókelőkre. Egy Döner üzletre is lőtt, ami a közelben volt. Végül a tettes beszállt egy középkategóriájú autóba és eltűnt.

Az áldozatok egy férfi és egy nő. A férfit egy Döner-Imbiss-ben lőtték meg, a nőt a zsinagóga közelében.

A két halott mellett két súlyos sérült is van, mindkettőt a városban lévő egyetemi klinikára szállították be és operálták meg. Hogy továbbra is életveszélyes állapotban vannak e, még nem tudni.

A zsinagógában lévő gyülekezet tagjai estig a zsinagógában voltak és a rendőrségnek egy különleges osztaga védte őket.

13:00 óra után érkezett a hír, hogy elfogtak egy gyanúsítottat. Mivel több tettesről számoltak be, ezért a lakosságot továbbra is felszólították, hogy maradjanak biztonságos helyen.
A szövetségi ügyészség “különös jelentőségű” gyilkosság ügyében nyomoz. A rendőrségi szóvivő szerint itt “Németország belső biztonságáról” van szó. Halle polgármestere egy válságstábot hívott össze.

A német rendőrség megerősített csapatokkal van jelen a pályaudvarokon és reptereken, főleg Közép-Németországban. Ez a Lengyelországba és a Csehország felé vezető utakra is vonatkozik.

Sachen-Anhalt belügyminisztere megszakította szabadságát, a miniszterelnök Reiner Haseloff pedig Brüsszeli tartózkodását szakította meg és megy a helyszínre.

 

FORRÁS: welt.de

focus online


Neked ajánljuk
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.