Tesztkötelezettség augusztus 1-től Németországba utazáskor – részletek

Tesztkötelezettség Németországba utazáskor

Pénteken (július 30.) döntött pánikszerűen a német kormány egy új beutazási rendeletről, mely szerint a vártnál korábban szigorítanak, augusztus 1-től. A rendeletet péntek este tették közzé, röviddel az új szabály életbelépése előtt. Egészen idáig sok kérdés még nyitva állt és csak találgatások folytak. Először Markus Söder jelentette be a hírt, melyet a német kormány akkor még cáfolt. A híradások szerint azonban szinte minden szakember és politikus támogatta az ötletet, de a német egészségügyi miniszter is már tervezte a tesztkötelezettséget.




Az új rendelet augusztus 1-től általános tesztkötelezettséget ír elő beutazáskor azoknak, akik nincsenek beoltva, vagy nem gyógyultak, függetlenül attól, hogy melyik országból és milyen járművel utazik be valaki Németországba. A rendelet egész Németországra egységesen érvényes, nincsenek tartományi eltérések.

A tesztet mindenki maga fizeti, mellyel már beutazáskor rendelkezni kell. Utaztató cégek már indulás előtt is kérhetik a negatív tesztet, akárcsak légiközlekedésnél a felszállás előtt.

Kivételek pl. az átutazók, a határmenti ingázók (Grenzpendler, azok, akik munka, tanulmányi vagy képzési célokból rendszeresen átlépik a határt), nekik elég hetente 2 alkalommal teszteltetniük, valamint a napi ingázók (Tagespendler), akik 24 óránál rövidebb ideig tartózkodnak Németországban, vagy kevesebb, mint 24 óra múlva térnek vissza Németországba. Ezek a kivételek nem vonatkoznak a repülővel történő beutazásra.

Ezen túlmenően, ha valaki egy magaskockázatú vagy vírusvariáns területről érkezik, annak regisztrációs- és karanténkötelezettsége van. Ennek részleteibe most nem megyünk bele, mert Magyarország egyelőre egyik területi besorolásba sem tartozik, így csak a tesztkötelezettség lesz érvényben a beutazóknak. A területi besorolásokat az RKI oldalán lehet figyelemmel követni, mindig az aktuális állást mutatja.

Összegzés az új szabályokról

tesztkötelezettség Németországba és új beutazási szabályok augusztustól
A rizikóterület mellett még az “egyéb terület” szerepel a táblázatban. Magyarország jelenleg ide tartozik.

A teszt antigénteszt esetén max. 48 órás lehet, PCR teszt esetén max. 72 órás. Az időpontot a beutazás pillanatától kell számítani.




Markus Söder Bajorország miniszterelnöke bejelentette, hogy Bajorországban intenzív szúrópróbaszerű ellenőrzés lesz a határmentén, de nem közvetlenül a határokon.

A Welt írása alapján teszt hiányában a büntetés akár 25.000 Euró is lehet.

Újdonság az is, hogy augusztus 1-től a rizikóterület elnevezés 2 kategóriát fog tartalmazni, és önmagában, mint területi besorolás megszűnik.

Így rizikóterület lesz a:

  • magaskockázatú terület (Hochrisikogebiet) és a
  • vírusvariáns terület (Virusvariantengebiet).

A magyar kormány oldalán nagyon részletes információt lehet találni az új szabályokról, ebből egy részlet:

Valamennyi külföldről Németországba utazó, 12 évnél idősebb személynek kötelező rendelkeznie az országba történő belépéskor a felsorolt három igazolás egyikével, függetlenül attól, hogy honnan (rizikóterületről vagy besorolás nélküli országból), valamint milyen közlekedési eszközzel (légi úton, közúton vagy vasúton) lép az ország területére:




Teszt

A beutazás időpontjában 48 óránál nem régebbi in-vitro antigénteszt (tehát pl. a boltban vásárolható öntesztet nem fogadják el!), vagy 72 óránál nem régebbi, nukleinsav kimutatásán alapuló teszt (PCR, LAMP, TMA). Bővebb információt az elfogadott tesztekről itt talál az RKI oldalán.

Az igazolás német, angol, francia, olasz vagy spanyol nyelvű dokumentum lehet.

Oltás

Igazolás oltottsági védelemről. Oltottsági védelemmel az a személy rendelkezik, akit a német PEI intézet által jóváhagyott oltóanyagok (jelenleg: Biontech/Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Johnson & Johnson) valamelyikéből az előírások szerinti mennyiségű dózissal (akár ugyanazon vakcinával, akár többféle vakcina kombinációjával) beoltottak és az utolsó dózis beoltását követően eltelt legalább 14 nap. Emellett az is beoltottnak számít, aki átesett a betegségen és egyszer beoltották a fent említett oltóanyagok valamelyikével.

A Németországban engedélyezett oltóanyagok felsorolása megtalálható a PEI intézet honlapján.




EU digitális Covid igazolvány

Az igazolványt Németországban az EU által engedélyezett oltóanyagokkal (jelenleg: Biontech/Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Johnson & Johnson) történt oltást követően adják ki. Oltottsági védelemmel az a személy rendelkezik, akinél az előírt utolsó dózis beoltását követően eltelt legalább 14 nap.

Emellett megkaphatja az Uniós igazolványt a negatívan tesztelt személy (max. 72 órás PCR-teszt, vagy max. 48 órás antigén gyorsteszt, öntesztet nem fogadnak el), továbbá a betegségből felgyógyult személy (28 napnál régebbi, de 180 napnál nem régebbi pozitív PCR-teszt, továbbá igazolás felgyógyultságról és egyszeri oltásról).

Gyógyultak

Igazolás arról, hogy a beutazó felgyógyult a betegségből. A betegségből történt felgyógyulást egy 28 napnál régebbi, de hat hónapnál nem régebbi pozitív PCR-teszttel lehet igazolni. Amennyiben a fertőzés 6 hónapon túl volt, egy oltás felvétele és bizonyítása szükséges a teszteredmény mellé.

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Jövőre jelentősen növekszik az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetés Németországban

Jövőre jelentősen növekszik az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetés Németországban
A német egészségügyi miniszter bejelentette, hogy jövőre a törvény által meghatározott egészségügyi szolgáltatási ...

“Nehéz ősz előtt állunk”, mondta Lauterbach – tanácskoztak a német egészségügyi miniszterek

"Nehéz ősz előtt állunk", mondta Lauterbach - tanácskoztak a német egészségügyi miniszterek
Még az egészségügyi miniszterek konferenciája után sincs pontos terv arra vonatkozóan, hogy a ...

Megszűnik az ingyenes tesztelés Németországban – 3 Euró lesz júliustól

Megszűnik az ingyenes tesztelés Németországban - 3 Euró lesz júliustól
Jelenleg Németországban minden lakosnak joga van havonta egyszer egy ingyenes koronateszt elvégzésére teszt-központokban, ...

Ausztria végleg eltörli a koronavírus elleni védőoltás kötelezettséget

Ausztria végleg eltörli a koronavírus elleni védőoltás kötelezettséget
Ausztria konzervatív-zöld kormánya bejelentette, hogy végleg eltemeti a kötelező koronavírus elleni védőoltás bevezetéséről ...

Németországban gázellátási vészhelyzet van – bejelentették a második riasztási fokozatot

Németországban gázellátási vészhelyzet van - bejelentették a második riasztási fokozatot
A német kormány a gázpiac feszült helyzete miatt a mai nappal bejelentette a ...

Németország: Lauterbach szerint a nyári járványhullám valósággá vált – Bajorország kötelező oltást akar 60 év felett

Németország: Lauterbach szerint a nyári járványhullám valósággá vált - Bajorország kötelező oltást akar 60 év felett
Lauterbach német egészségügyi miniszter szerint a koronavírus nyári hulláma mára valósággá vált. Az ...

Június 16-a ünnepnap több helyen Németországban – dugókra kell számítani a hosszú hétvégén

Június 16-a ünnepnap több helyen Németországban - dugókra kell számítani a hosszú hétvégén
A katolikus Fronleichnam (Úrnapja) június 16-án Németországban több helyen ünnepnap, idén csütörtökre esik. ...

Németország: hiába az üzemanyagár-adókedvezmény, nem csökkentek az árak

Németország: hiába az üzemanyagár-adókedvezmény, nem csökkentek az árak
Az energiaadó-csökkentésnek Németországban valójában mentesítenie kellene a fogyasztókat a magas üzemanyagártól. Mostanra azonban ...

Németország visszaállítja a határellenőrzést hétfőtől, június 13-tól ideiglenesen

Németország visszaállítja a határellenőrzést hétfőtől, június 13-tól ideiglenesen
Június 13-tól, hétfőtől Németország ismét bevezeti a határellenőrzést július 3-ig. Elmau-ban rendezik június ...

Szerda délelőtt Berlinben egy ámokfutó autós a tömegbe hajtott, 1 ember meghalt, többen súlyosan megsérültek

Szerda délelőtt Berlinben egy ámokfutó autós a tömegbe hajtott, 1 ember meghalt, többen súlyosan megsérültek
Szerda délelőtt Berlinben egy 29 éves férfi az autójával a tömegbe hajtott, egy ...

Súlyos vonatbaleset történt pénteken Bajorországban – 4 halottja, 30 sérültje van

Súlyos vonatbaleset történt pénteken Bajorországban - 4 halottja, 30 sérültje van
Bajorországban, az iskola utolsó napján a pünkösdi ünnepek előtt pénteken 12:30-kor egy regionális ...