A GDL mozdonyvezetői szakszervezet Németországban ismét sztrájkot hírdetett meg. A személyszállításban a vonatok augusztus 23-tól, hétfőtől fognak sztrájkolni szerdáig, így vonatkiesésekre és kisebb káoszra kell a vonatközlekedésben számítani. Aki teheti ebben az időszakban kerülje a vasúti közlekedést.
Utoljára augusztus 11-én sztrájkoltak a mozdonyvezetők Németországban 2 napig.
A Deutsche Bahn –nal (német vasút) folyt bérvitában a GDL mozdonyvezetői szakszervezet újabb sztrájkot hirdetett meg a mai napon.
Az GDL bejelentette, hogy szombattól (augusztus 21-25.) szerda reggelig sztrájk lesz.
A sztrájk az utasforgalomban csak augusztus 23–án (hétfő), hajnali 2 órakor kezdődik. Szombaton (augusztus 21.) 17:00 órától sztrájkol az áruforgalom.
“A munkabeszüntetés szerdán hajnali 2 órakor ér véget” – mondta Claus Weselsky szakszervezeti vezető Berlinben.
Részletek a DB oldalán olvashatók, ahol felkérnek mindenkit, aki hétfő és keddre tervezte az utazását, hogy halassza el, hacsak nem feltétlenül szükséges.
Ezzel már másodszorra egymás után sztrájkolnak a GDL szakszervezet tagjai a német vasútforgalomban a több fizetésért és a nyugdíjak védelmében.
A dolgozók között nagy a harag a Deutsche Bahn vezetése felé. De ezúttal ígéretük szerint időben hirdették be a sztrájkot.
Az új sztrájk ismét nagy kihatással lesz több millió közlekedő emberre, 10 tartományban tart még a nyári szünet, így nyaralókat is érinteni fog.
Az GDL többek között 3,2%-os béremelést követel, valamint 600 Eurós koronabónuszt szeretne. A fizetésemelést elfogadná a Deutsche Bahn, de csak később lépne életbe, mint ahogyan a mozdonyvezetők szeretnék.

Az GDL júniusban szakította meg a tárgyalásokat. A tagok ezután szavazással döntöttek a sztrájkok mellett.
Kedden az GDL és a Német Tisztviselők Szövetsége (dbb) tagjai Weselskyvel együtt tüntettek a Deutsche Bahn székháza előtt követeléseikért. Asztalhoz ülni és tárgyalni viszont nem hajlandóak, amíg nem kapnak alkuképes ajánlatot.
Verseny a szakszervezetek között
A bérkonfliktusban a gyanú szerint szerepet játszik az GDL és a lényegesen nagyobb vasúti és közlekedési szakszervezet EVG közötti verseny is, amellyel a vasút tavaly szeptemberben állapodott meg egy koronadíj-csomagban.
A vasút azzal vádolja az GDL-t, hogy több tagot akar szerezni magának és inkább az erőviszonyok harcáról van szó.
Hoffmann, a DGB (Az EVG-hez tartozik) főnöke a “Spiegel” -nek elmondta, hogy a vita középpontjában nem a vasúti alkalmazottak érdekei állnak, hanem az GDL túlélése.
Claus Weselsky, a GDL szakszervezet vezetője ma jelentette be a sztrájkot
Neked ajánljuk
Hét alapszabály a német családi pótlékkal kapcsolatban
Németország: 2021-től tilos lesz a fölösleges terhességi ultrahang
Német esküvő vs. magyar esküvő – blog
Fürdőtavak Németországban – térképen
Németországban a PCR-teszt elvégzése igen költséges lehet
Anyák napja – Szülés Németországban – blog
Legoland és üdülőközpont Bajorországban
2,5 millió ember keres havonta bruttó 2.000 Eurónál kevesebbet Németországban teljes munkaidőben
Elkezdődött a Canstatter Volksfest Stuttgartban, ami vetekszik az Oktoberfesttel – október 8-ig tart