Tragédia Németországban – egy anya öt gyerekét ölte meg

Csütörtökön, augusztus 3-án Solingenben (NRW) hihetetlen tragédia történt. Egy harmadik emeleti lakásban öt halott gyermeket találtak a rendőrök az ágyukban, gyanúsított az anya.

A rendőrséget a nagymama értesítette egy másik városból, hogy a 27 éves lánya megölte 5 gyerekét és a 11 éves fiával úton van, valószínűleg öngyilkos akar lenni.

A rendőrség három kislányt (1, 2, és 3 évesek) és két fiút (6 és 8 éves) talált holtan a lakásban.

A helyszínre kb. 80 rendőr vonult ki, akiket megrázó látvány várt. A helyi lakosok is teljesen értetlenül állnak az eset előtt.





Az anya a tett után elindult a 25 km-rel messzebb lévő düsseldorfi pályaudvarra, és az S-Bahn elé vetette magát.  Súlyosan megsérült, jelenleg a kórházban rendőri felügyelet mellett ápolják, nincs kihallgatható állapotban. **Friss** hír pénteken, hogy az anya jobban van, tudnak vele beszélni.

Die 27-Jährige auf einer älteren Aufnahme mit ihrem Erstgeborenen (11), der überlebte

Egy korábbi fotó az anyával és a legnagyobb gyerekével, az egyetlen, aki életben maradt. (Foto Bild: Privat)

Az öngyilkossági kísérlete előtt11 éves fiát, akit közvetlenül előtte kivett az iskolából, egy másik S-Bahn-nal a nagymamájához küldte, ahova a kisfiú sértetlenül megérkezett.

Az apával felvette a rendőrség a kapcsolatot, többet egyelőre nem tudni.

A rendőrség péntek 16:45 órakor adott sajtótájékoztatót Wuppertal-ban. Erről videot itt láthatunk.

A rendőrség a halál okáról az orvos-szakértői véleményig nem tud nyilatkozni, szúrásnyomokat nem találtak.

Az eset kapcsán a főpolgármester és NRW minisztere is döbbenetét és sajnálatát fejezte ki.




A rendőrség családi vita miatt volt már kint náluk júniusban és augusztusban is. Később nem vették igénybe a rendőrség által felajánlott segítségeket.

Az is nemrégen derült ki, hogy az anya a főpályaudvarról Whats-app-en vette föl a kapcsolatot a nagymamával.

Neki mondta el, hogy “nem bírja tovább” és, hogy nem érzi jól magát. A nagymama kérdésére azt válaszolta, hogy a férje miatt, akivel 1 éve már külön élnek és akivel 4 gyerek volt közös.

A sűrűn lakott lakótelepet Hasseldelle-ben már régóta szociálisan hátrányos helyzetben lévőnek tartják.

Ha depressziósnak érzi magát, ezeket a telefonszámokat ingyenesen lehet segítségért fölhívni Németországban: 0800-1110111 (evangélikus), 0800 1110222 (katolikus) vagy 0800 3344533.

FORRÁS: www.bild.de www.tagesschau.de www.welt.de

Címlapfotó: Marcel Kusch


Neked ajánljuk
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.