Ukrajna újjáépítési konferencia volt Berlinben – Scholz és von der Leyen támogatásokról döntöttek

Ukrajna ujjáépítése a cél Scholz és von der Leyen szerint

Ma Berlinben egy „újjáépítési konferencián” von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Scholz kancellár Ukrajna jövőjének alapjairól beszélt. Konkrét finanszírozási ígéretek nem hangzottak el, habár Kijev gyors segítséget remél a költségvetési lyukak betöméséhez.




Berlinben tanácskozott ma a német kancellár és Ursula von der Leyen, az Euróai Bizottság elnöke Ukrajna újjáépítéséről.

Scholz német kancellár bejelentette, hogy Ukrajnát újjáépítik és modernizálják, valamint befektetéseket is terveznek. Ukrajnát tervezik az EU zöld-energia ellátójává tenni, foglalta össze a konferencia témáját a német ntv magazin.

Von der Leyen és Scholznemzetközi erőpróbának” nevezte Ukrajna újjáépítését. Az egész a második világháború után alkalmazott Marshall-tervre hasonlítana, amely annak idején az Egyesült Államok által Németország és Európa egy részét segítette újjáépülni.

Scholz elmondása szerint ez egy generációs feladat, melyet már most el kell kezdeni és nemzetközi összefogásra lesz szükség. Von der Leyen szerint nincs vesztegetni való idő.

Selenskyj ukrán elnök, aki Kijevből videokapcsolattal volt jelen a konferencián, kifejtette, hogy országa a jövőben helyettesítheti Oroszország energiaszállításait az EU-ba, és villamos energiát is szállíthat.




Scholz hangsúlyozta, hogy a konferencia elsősorban Ukrajna struktúrális felépítéséről szól. Az átláthatóságról, a jó kormányzásról, a korrupció elleni küzdelemről, a decentralizációról és a regionális fejlesztésről, valamint az ukrajnai beruházások ösztönzéséről.

Selenskyj erőfeszítéseket ígért, és hangsúlyozta, hogy véleménye szerint Ukrajna már elérte az EU-tagság státuszát. A beruházások minden esetben az Európai Unió valamelyik jövőbeli tagállamában történő beruházásoknak minősülnek.

Selenskyj az orosz vagyon befagyasztását kéri

Von der Leyen elmondta, hogy Ukrajnának havonta körülbelül 3-4 milliárd Euróra van szüksége a költségvetés és az állami alkalmazottak fizetésének finanszírozására. Elmondta, hogy azon dolgozik, hogy az uniós államok beleegyezzenek, hogy az Európai Unió ebből 1,5 milliárd Eurót biztosítson.

Selenskyj azt követelte, hogy már a jövő hónapban hozzanak létre egy megfelelő finanszírozási alapot. Von der Leyen felajánlotta, hogy az EU Bizottsága kijelölné a tervezett nemzetközi újjáépítési platform biztosát, valamint, hogy a platformnak az év végéig működnie kellene.




Scholz az Ukrajnának nyújtott tartós segítség biztosítását Oroszország éles bírálatával párosította. A kancellár az ukrajnai infrastruktúra elleni orosz támadásokat a moszkvai vezetés magatartásának újabb mélypontjának nevezte.

Selenskyj azzal vádolta Oroszországot, hogy szándékosan próbálja akadályozni országa fejlődését, például az energiaágazat elleni célzott támadásokkal. Mindketten hangsúlyozták, hogy az ukrán városokat jobb légvédelemmel kell megvédeni az orosz rakétákkal szemben.

Az ukrán elnök egy új mechanizmust is szorgalmazott, például azt, hogy az EU fagyassza be az orosz vagyonokat, hogy az ukrajnai újjáépítés költségeit fedezni lehessen. Az ukrán kormány 750 milliárd Dollárra becsüli a költségeket. Hétfőn Berlinben üzleti konferenciát tartottak az ukrajnai magánberuházásokról.

Selenskyj arra is felhívta a figyelmet a konferencián, hogy a jövőre várható milliárdos költségvetési hiány fedezéséhez sűrgős pénzügyi segítségre van szüksége.

Ez rengeteg pénz, 38 milliárd Dolláros hiányról beszélünk” – mondta az államfő. Selenskyj elmondta, hogy reméli, hogy a költségvetési hiányra tekintettel még ma döntés születik a pénzügyi támogatásról. A pénzre többek között az orvosok és tanárok fizetése miatt, valamint a nyugdíjak és szociális juttatások miatt van szükség.

Forrás

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...