Frankfurtban szombaton ismét kivonultak a “Querdenken” demonstrálók, akik a járvány miatt meghozott szabályok ellen tüntettek. A rendőrség vízágyúkkal lépett föl ellenük.
A vízágyúkat a rendőrség először az ellendemonstráló Antifa ellen vetette be, akik elállták a “Querdenken” demonstrálók útját.
A demonstráció kezdetére 500 résztvevőt jelentettek be a szervezők, később 2. 000 embert az utolsó gyűlésre. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert addigra a demonstrációt feloszlatták.
A város előírta, hogy milyen útvonalon haladhat a tömeg, kötelező előírás volt a maszk viselete és a távolság betartása. Mivel ezeket a résztvevők nem tartották be, hamar feloszlatták a demonstrációt.
A rendőrség előre közölte, hogy amennyiben a szabályokat nem tartják be, konzekvensen fognak föllépni. A tüntetőket először hangosbemondón keresztül figyelmeztették.
Délután a Rathenauplatz-i tüntetést a szabálysértések miatt feloszlatták. A rendőrség elmondása szerint kb. 600 ember még a téren maradt.
FORRÁS: www.t-online.de
Bild von Wolfgang van de Rydt auf Pixabay
Neked ajánljuk
Hogyan jelentsünk Németországban beteget? – fontos tudnivalók, szabályok
Néhány alapvető tudnivaló a Kurzarbeit-ról Németországban – ez most sokakat érint
5 hasznos érdkesség Németországról
A koronavírus (SARS-CoV-2) munkajogi és munkahelyi egészség és biztonságvédelmi jogi vonzatai Németországban I.
Szülés Németországban a koronavírus idején – kórházban vagy nem? – blog
A Duna forrása a Fekete-erdőben, Donaueschingen-ben
Német esküvő vs. magyar esküvő – blog
Németország fürdőtavai
Grindelwald Svájcban, Bernben – Németországból vonattal
Húsvét Németországban – Tojáslikőrös kuglóf recepttel
Ittas vezetés Németországban és a büntetések
Schlossanlage Schleißheim Bajorország, kastélyok, múzeumok, csodálatos park egy helyen München mellett
Svédországban bevetik a katonaságot a bandaháborúk miatt
A német iskolarendszer
Miért van szeptemberben az Oktoberfest és mi a története?