A Kölni Dóm, 632 évig építették

A Kölni Dóm Németország leglátogatottabb turista látványossága.

Hivatalos nevén Szent Péter és Szűz Mária Dóm a Kölni főegyházmegye főszékesegyháza. 157 méteres magasságával Németország második és a világ harmadik legmagasabb temploma. (1880 és 1888 között a világ legmagasabb épülete volt). Németország legnépszerűbb látványosságainak egyike: 2004-ben körülbelül 6 millió látogatója volt, nagyjából annyi, mint a párizsi Eiffel-toronynak.

Rajna bal partján emelkedik, szomszédságában a kölni főpályaudvarral.

Évszázadokon keresztül építették a középkori világ legmagasabb épületét. 1248. augusztus 15-én rakták le a kölni dóm alapkövét, és csak 632 év múlva, 1880. október 15-én lehetett készre jelenteni.

A katedrális helyén már a kora középkortól templom állt, a dóm közvetlen elődjét 873-ban szentelték föl. Barbarossa Frigyes német-római császár a 12. században elfoglalta Milánót, és zsoldosai kirabolták a várost. A császár többek között zsákmányként vitte magával a három királyok ereklyéit is, majd azt Kölnnek adományozta, felpezsdítve ezzel a német város életét, ugyanis Köln pedig ezután a keresztény zarándokok egyik fő célpontjává vált.Az egyre gazdagabb város vezetői 1248-ban rendelték el a régi dóm lebontását, és egy új, hatalmas templom felépítését. Az ekkortájt francia földön folyó katedrálisépítkezéseket etalonnak tekintve a kölniek egy, az amiens-i katedrálishoz hasonló épületet álmodtak meg a Rajna partjára.

1880-ban, 600 év múltán a dóm elkészült, a középkori mesterek terveinek megfelelően, de a kor legmodernebb technikáinak felhasználásával. Az építészek Ernst Friedrich Zwirner és Karl Eduard Richard Voigtel voltak. Az építkezés befejezésének örömére, 1880. október 15-én ünnepséget tartottak, amelyet I. Vilmos német császára kilenc évvel korábban alapított birodalom identitásának erősítésére használt fel.

A katedrálisnak 11 harangja van. Az első, a 3,4 tonnás Dreikönigenglocke (háromkirályok harangja) volt, amelyet 1418-ban öntöttek és 1437-ben szenteltek fel; 1880-ban újra kellett önteni. Van két olyan harang is, a 10 tonnás Pretiosa és a 4,3 tonnás Speciosa, amelyek az 1448-as felavatásuk óta a helyükön maradtak. A legnagyobbat, a 24 tonnás Szent Péter-harang-ot 1922-ben öntötték. Ez a világon a legnagyobb szabadon lengő harang (a Kentucky állambeli Newportban található World Peace Bellnagyobb ugyan, de nem mozog szabadon).

1945. április 4., kevéssel a háború vége előtt

második világháborúban a dóm súlyosan megsérült; többek között 14 angolszász bombatalálat érte, a főhajó néhány boltíve be is omlott. A gyújtóbombákat viszont a dómban őrködő munkatársak azonnal eloltották. 1948-ban az alapkő letételének 700. évfordulóját a súlyosan károsodott dómban azért megünnepelték. 1956 óta a katedrális ismét ellátja feladatát.

1975. november 2-án három betörő egy szellőzőaknán keresztül, hegymászó felszereléssel behatolt a dóm – akkor biztonságosnak számító – kincstárába, és értékes monstranciákat és kereszteket vittek el. A tetteseket a kölni alvilág segítségével sikerült elfogni, és hosszú szabadságvesztésre ítélték őket. Addigra azonban a zsákmány egy részét, közte egy 1657-ből származó arany monstranciát, már beolvasztották.

2000 októbere óta a templom kincseit a dóm északi felében levő 13. századi boltíves pincékben újra kiállítják. A kincstár három emeleten hat termet, 500 négyzetméter kiállítási területet foglal magába.

Napjainkban elsősorban a környezeti hatások károsítják a dómot. A légszennyezés, a savas eső szétmorzsolja és elszínezi a követ. Ezért építészei már évtizedek óta küzdenek a bomlás ellen a díszítések tömeges cseréjével.

A késő középkori kórus a 300 ülőhellyel Németországban a legnagyobb. Különlegessége, hogy a pápának és a császárnak mindig fenntartanak egy-egy helyet.

háromkirályok művészien díszített ereklyetartójában nyugszanak azok a csontok, amelyeket a három királyok (napkeleti bölcsek) maradványaiként tisztelnek.

1996-ban a kölni dómot mint az európai gótikus építészet mesterművét, a kulturális Világörökség részévé nyilvánították. 2004. július 5-én felkerült a veszélyeztetett helyszínek listájára [1], a következő indoklással: a „dóm vizuális integritásának veszélyeztetése a Rajna túloldalára tervezett magasépítkezések miatt”. A 2005. július 13-i UNESCO-konferencián, amelyet a dél-afrikai Durbanban tartottak, a végleges döntést egy évvel elhalasztották.

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Fürdőtavak Németországban – térképen

Fürdőtavak Németországban - térképen
Nagyobb felmérést végeztek 2006-ban, mely tavak milyen tisztaságúak Németországban. Ez látható az alábbi ...
Elolvasom

Neuschwanstein kastély, Bajorország

Neuschwanstein kastély, Bajorország
Németország egyik fő turistalátványossága a németül Schloss Neuschwanstein, magyarul Új Hattyúkő kastély, egy, a ...
Elolvasom

Schlossanlage Schleißheim Bajorország, kastélyok, múzeumok, csodálatos park egy helyen München mellett

Schlossanlage Schleißheim Bajorország, kastélyok, múzeumok, csodálatos park egy helyen München mellett
Schlossanlage Schleißheim Kastély Schleißheim, Bajorország, 85764 Oberschleißheim Hivatalos weboldala, virtuális túra, valamint aktuális információk itt: ...
Elolvasom

Grindelwald Svájcban, Bernben – Németországból vonattal

Grindelwald Svájcban, Bernben - Németországból vonattal
Tartomány: Bern Cím: Grindelwald GPS: 46° 37′ 26.9904″, 8° 2′ 29.02632″ Honlap: https://grindelwald.ch/ de/sommer/ Grindelwald egy község (Gemeinde) és település Svájc, Bern kantonjában, Interlaken kerületben. Grindelwald régóta kedvelt téli üdülőhely, ...
Elolvasom

Magyar horgásztó Baden-Württembergben sok finomsággal

Magyar horgásztó Baden-Württembergben sok finomsággal
Ho … Ho … Ho… Ötisheimi Horgásztó! Sokan úgy neveznek minket, hogy egy ...
Elolvasom

A Duna forrása a Fekete-erdőben, Donaueschingen-ben

A Duna forrása a Fekete-erdőben, Donaueschingen-ben
Európa második leghosszabb folyama (a Volga után)  1700 mérföldön át, és 10 országon ...
Elolvasom

A Kölni Dóm, 632 évig építették

A Kölni Dóm, 632 évig építették
A Kölni Dóm Németország leglátogatottabb turista látványossága. Hivatalos nevén Szent Péter és Szűz Mária ...
Elolvasom

Németország Top 100 fő látványossága 2019 / 2020 egy közvéleménykutatás alapján

Németország Top 100 fő látványossága 2019 / 2020 egy közvéleménykutatás alapján
A Deutschen Zentrale für Tourismus egy közvéleménykutatást végzett, ami 2019-ben kezdődött és 2020. ...
Elolvasom

Legoland és üdülőközpont Bajorországban

Legoland és üdülőközpont Bajorországban
Cim: Legoland-Allee 3, 89312 Günzburg, Bajorország A Günzburgi Legoland a dániai LEGO cég élményparkja, mely Németországban, Günzburgtól nem messze található. A ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.