Hogyan jelentsünk Németországban beteget? – fontos tudnivalók, szabályok

Mit kell tudni, ha betegnek jelentjük magunkat Németországban?

  • A munkáltatót azonnal értesíteni kell, ha beteget akarunk aznap jelenteni telefonon vagy e-mailen keresztül. Az “azonnal” szó ebben az esetben azt jelenti, jogi értelembe véve, hogy a munkaidő kezdete előtt. Vagyis, ha valakinek a műszakja reggel 6 órakor kezdődik, akkor 6 előtt kell szólnia a munkaadójának, hogy aznap beteget jelent és azt is közölnie kell vele, hogy kb. mennyi ideig lesz beteg.  Az erre vonatkozó jogszabály egészen pontosan kitér erre: Entgeltfortzahlungsgesetz § 5

 

  • Ugyanebben a jogszabályban van előírva, hogy a munkavállalónak a “gelber Schein”-t, vagy hivatalosan nevezve az “Arbeitsunfähigkeitsbescheinigung”-ot (AU) 3 napon belül el kell, hogy küldje a munkaadójának, hétvégét is beleértve. Jogilag tehát a beteget-jelentéstől számított 4. napon a munkáltató asztalán kell, hogy legyen a táppénzes papír. Ezért érdemes rögtön az első ill. a második napon az orvoshoz fordulni, hogy aztán postán fel tudjuk adni a munkaadónknak az igazolást és az időben megérkezzen. Ritkább esetekben előfordulhat, hogy a munkaszerződésben más szerepel, a biztonság kedvéért ezt mindig érdemes a személyzetis kollégával tisztázni (Personalabteilung). A táppénzes papír 4 részből áll, a munkaadónak szólón nem szerepel a betegségünk oka.

 

  • Követelheti egy munkaadó, hogy a táppénzes papírt az első napon adjuk le? Igen, amennyiben a munkaszerződésben ez rögzítve van.

 

  • A 3 napos leadási határidőbe a hétvége és az ünnepnap is beletartozik. De ha valakinek a 3 nap pont hétvégén telik le, akkor hétfőn is leadhatja a Krankmeldung-ot, vagyis a táppénzes papírt.

 

  • A betegségünket e-mailen keresztül is jelenthetjük a munkaadónknak, de a telefonálás az ajánlott, hogy biztosan időben eljusson az információ a megfelelő emberhez.

 

  • A táppénzes papírt személyesen a legbiztosabb leadni, de postán is elküldhetjük vagy bescannelve e-mailben, vagy faxon keresztül.

 

  • Ha e-mailben jelentünk beteget, az alábbi szöveget használhatjuk fel:

Guten Morgen Herr / Frau Musterchef, – Jó reggelt fonok neve úr

ich bin leider heute krank und kann daher nicht zur Arbeit kommen. – Sajnos ma beteg vagyok és nem tudok munkába állni.

Ich werde umgehend einen Arzt aufsuchen und Ihnen anschließend mitteilen, wie lange ich krankgeschrieben bin sowie die Arbeitsunfähigkeitsbescheinigung zukommen lassen.  – Mielőbb felkeresek egy orvost és tájékoztatom Önt, hogy milyen hosszú ideig leszek betegszabadságon, az erről szóló igazolást is küldöm Önnek.

mit freundlichen Grüßen, – üdv

Michael Mustermacher” – Saját név, aláírás

 

  • A munkaadónak nem tartozunk beszámolni arról, hogy mi a bajunk. Erre csak kivételes esetekben van szükség, ha például olyan fertőző betegségben szenvedünk, ami más kollégákat is érinthet, és a vezetőségnek ez ügyben intézkedéseket kell hoznia. Amennyiben a munkaadó kétségbe vonja a munkavállaló valós betegségét, munkaadó bevonhatja az un. Medizinischen Dienst der Krankenversicherung (MDK), hogy kivizsgálják a beteget.

 

  • Egy táppénzes papír mindig csak egy bizonyos időre van kiállítva, általában max. 2 hetes időtartamra, amit viszont meg lehet hosszabbítani (Folgebescheinigung). A meghosszabbításnál ismét el kell menni az orvoshoz és ki kell íratnunk magunkat, a munkaadónkat pedig ismét értesíteni, hogy mennyi időre írt ki az orvos. Egy folyamatosság ebben az esetben nagyon fontos, nem csak a munkaadó miatt, hanem a táppénz folyósítása miatt is.

 

  • Betegszabadság ellenére is szabad dolgozni. Nincs olyan szabályzat, ami előírja, hogy beteget jelentve nem lehet dolgozni, hiszen az orvos csak saccol, amikor megírja a betegségünk végének az idejét. Ha valaki hamarabb felgyógyul és jobban érzi magát, mint az a papíron szerepel, mehet dolgozni. Fertőző betegségeknél viszont ez nem ajánlott.

 

  • El szabad hagyni a lakást betegség ideje alatt is. Hiszen egy séta a friss levegőn legtöbbször segít. Itt a szabályzat azt mondja ki, hogy “ami a gyógyulást elősegíti”, azt a tevékenységet lehet folytatni. Ebbe viszont egy esti sörözés a haverokkal nem tartozik bele.

 

  • Nyaralás közben is jelenthetünk beteget. Viszont ilyenkor is azonnal értesíteni kell a munkaadót és egy olyan orvosi igazolást kérni, amiben konkrétan az áll, hogy munkaképtelenek vagyunk (Attest). Munkaképtelen az, aki a napi 3 órát sem tudja ledolgozni. Csak ha ezt be tudjuk bizonyítani, menthetjük meg a szabadság-napjainkat.

 

  • Röviden és tömören: Legyünk korrektek a betegszabadság jelentésénél. Tartsuk be azt, hogy rögtön az első napon informáljuk a munkaadónkat, hogy időben leadjuk az orvosi igazolást és ha ezt meg kell hosszabbítani, arról időben tájékoztatjuk a munkaadónkat, valamint, ne folytassunk olyan tevékenységet, amely a felépülésünket akadályoztatná. Ezeket követve semmilyen problémától ez ügyben nem kell tartanunk.

 

  • Fontos tudnivaló! 6 hétig lehetünk simán betegnek jelentve, akár dolgozunk vagy munkanélküliek vagyunk. Utána automatikusan átvesz minket a betegbiztosítónk és innentől kezdve már nem lesznek egyszerűek a dolgok. Kevesebb pénzt kapunk és mielőbb érdemes felvenni a betegbiztosítónkkal a kapcsolatot, különben egyáltalán nem utalnak pénzt.

Ez a Krankmeldung, gelber Schein vagy Arbietsunfähigkeitsbescheinigung a munkaadó példányaAz un. Arbeitsunfähigkeitsbescheinigung-ot, (AU) vagyis a munkaképtelensöget igazoló papirt 2021. jan-ig kell már csak használnunk, azután megszünik.

Amit az orvos ad, az Arbeitsunfähigkeitsbescheinigung (AU) – magyarul, a munkaképtelenségi igazolás már csak 2021-ig lesz forgalomba, utána megszűnik.

Hány részből áll az igazolás?

  1. oldal (sárga) –  a betegbiztosítónak (az eredeti)
  2. oldal (sárga) –  a munkaadó kapja (ő csak a felső részét látja – DIN A6 quer – a betegség kódja nélkül)
  3. oldal (sárga) –  a biztosított részére
  4. Seite (fehér) –  az orvos kapja, az orvosi aktába

Tetszett a cikk?

  • Regisztrálj és szólj hozzá
  • Kövess minket a Facebookon 
  • Oszd meg
  • Regisztrálj és adj fel az oldalon apróhirdetést
  • Regisztrálj és kezdj el blogot írni németországi tapasztalataidról
  • Regisztrálj és az oldalon Te is bejegyzéseket adhatsz hozzá a Programok és a Látnivalók menüpont alatt

 

FORRÁS: praktischarzt.de

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Sztrájkol az osztrák vasút nov. 28-án hétfőn! Leáll a teljes vonatközlekedés

Sztrájkol az osztrák vasút nov. 28-án hétfőn! Leáll a teljes vonatközlekedés
A vida szakszervezet ma – 2022. november 28-án, hétfőn – 00:00 órától 24:00 ...

Svájci műsorvezető kritizálta Németországot: “A német kettősmérce visszataszító”

Svájci műsorvezető kritizálta Németországot: "A német kettősmérce visszataszító"
A szivárványos One-Love-Binde karszalag vitája végigsöpört a világbajnokságon, Németország pedig nagyon elszánt volt ...

Stuttgart-Budapest éjszakai vonatjárat minden nap december 11-től

Stuttgart-Budapest éjszakai vonatjárat minden nap december 11-től
Utazás Európán át éjszakai vonattal Stuttgartból. December 11-én új vasúti menetrend lép életbe ...

A Németországban élők az élelmiszereken és a ruhavásárláson spórolnak

A Németországban élők az élelmiszereken és a ruhavásárláson spórolnak
Az magas infláció miatt a németek inkább az olcsóbb vajat választják az élelmiszerüzletekben. ...

Kelta aranyat raboltak el egy bajor múzeumból

Kelta aranyat raboltak el egy bajor múzeumból
A felső-bajorországi Manching Kelta és Római Múzeumot kirabolták. A város lakosai számára azonban ...

84 éves sofőr hajtott az autójával a tömegbe Düsseldorfban

84 éves sofőr hajtott az autójával a tömegbe Düsseldorfban
Sokk a düsseldorfi sétálóutcában: egy terepjáró 84 éves sofőrje elveszítette az uralmát a ...

Jogtalan volt a járványügyi kijárási kotlátozás Bajorországban 2020-ban

Jogtalan volt a járványügyi kijárási kotlátozás Bajorországban 2020-ban
A lipcsei bírák két koronavédelmi intézkedéssel foglalkoztak. Az egész napos kijárási korlátozás Bajorországban ...

Visszamenőleg januártól lesz érvényes a gázárstop Németországban

Visszamenőleg januártól lesz érvényes a gázárstop Németországban
Elkészült a gázárstop törvénytervezete, amely márciustól lép életbe, de visszamenőleg januártól lesz érvényes. (adsbygoogle ...

Megszűnik az oltáskötelezettség az egészségügyben és az ápolásban jövőre Németországban

Megszűnik az oltáskötelezettség az egészségügyben és az ápolásban jövőre Németországban
Az év végén jár le a járványügyi törvény, amely oltáskötelezettséget ír elő az ...

Németországban a katasztrófavédelmi hivatal januártól áramkimaradásokkal számol

Németországban a katasztrófavédelmi hivatal januártól áramkimaradásokkal számol
A német katasztrófavédelmi hivatal vezetője szerint nagyon könnyen előfordulhat, hogy ezen a télen ...

Németországban 2023. március 31-ig írhat ki az orvos betegnek telefonon keresztül

Németországban 2023. március 31-ig írhat ki az orvos betegnek telefonon keresztül
Enyhébb légzőszervi megbetegedések esetén továbbra is beteget tudunk jelenteni telefonon keresztül Németországban. (adsbygoogle = ...