Mit jelent és honnan származik az „AHA-Regeln” kifejezés?

Az AHA-szabályokat betartani és a fertőzést elkerülni

Többször hallhattuk, olvashattuk már, hogy a legfontosabb, hogy az AHA-szabályokat betartsuk. De mit is jelent ez és honnan ered?

A fertőzések korlátok között tartására dolgozta ki a Robert Koch Institut és az egészségügyi minisztérium az „AHA-szabályokat” (AHA-Regeln), másként is használva, az „AHA-Formel„-t.

Ez egy rövidítése a legalapvetőbb szabályoknak, amit mindenkinek be kell tartania a koronavírus idején.

A = Abstand, távolságtartás, melynek minimum 1,5 m-nek kell lennie.

H= Hygiene, higiénia, a rendszeres és alapos kézmosást jelenti és a köhögéskor, tüsszentéskor betartandó alapszabályokat, vagyis a könyökhajlat használatát ilyenkor, és nem a kezünket.

A= Alltagsmaske tragen, maszkviselés, ahol elő van írva. Pl. tömegközlekedésben és üzletekben.

 

Kormány propaganda

Az embereknek konzekvensen be kell tartaniuk a szabályokat, nyaraláskor is. Ezt kéri az állam mindenkitől. Zárt helyeken gyakran kell szellőztetni. Az un. AHA-szabályok segíthetnek könnyen megjegyezni ezeket a szabályokat gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ezért a német állam és a tartományok külön is számos helyen propagálják már hónapok óta képekkel és videókkal.

FORRÁS: www.zusammengegencorona.de

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...