Az Iszlám Állam-visszatérő feleséget több, mint 3 év börtönre ítélték

börtönbüntetést kap a Szíriából visszatérő nő Németországban

A 31 éves nőt terrorszervezetben való tagsága miatt börtönbüntetésre ítélték, miután visszatért Németországba. 2014-ben utazott Szíriába és csatlakozott az „Iszlám Államhoz”.




Egy Szíriából visszatérő német nőt három év és négy hónap börtönre ítéltek Berlinben.

A 31 éves nő 2014. decemberében akkor hároméves kislányával Berlinből Szíriába utazott, hogy csatlakozzon az „Iszlám Állam” terrorszervezethez.

A fővárosi bíróság pénteken bűnösnek találta a német állampolgárságú nőt a külföldi terrorszervezetben való tagsága miatt, és amiért kiskorú gyermekét magával vitte, ezáltal megvonva őt a gondozási és oktatási kötelezettségétől, valamint a hadifegyver-ellenőrzési törvény (Kriegswaffenkontrollgesetz) megsértésében.

Csalás miatt is elítélték. A Szíriában eltöltött ideje alatt jogellenesen szociális juttatást és családi pótlékot is kapott – összesen 8.700 Eurót. A bíróság ekkora összegű kártérítés behajtását rendelte el.




„A vádlott tudta, hogy lánya jelentős veszélyeknek lesz kitéve a háborús övezetben” – áll az ítéletben.

Az anya ezt figyelmen kívül hagyta, „mert harcos feleségeként hozzá akart járulni az IS győzelméhez, amiben reménykedett”. A gyermek erőszakos cselekmények és halálos kimenetelű támadások szemtanúja volt. „A lány mélyen traumatizált, mely az egész életére kihatással lesz.”

A vádlott bevallotta radikális iszlamista érzelmét és, hogy szabad akaratából az IS területére költözött. Nem tájékoztatta a Németországban elő édesapját. Szíriában az iszlám törvények szerint több házasságot is kötött IS-harocosokkal.

Egyik férje halála után az asszony az ítélet szerint saját védelme érdekében kalasnyikovot kapott.




2018. szeptemberében az egyre nehezebb körülmények miatt gyermekeivel elmenekült Szíriából.

2019. áprilisában Németországba utazott – immár terhesen a negyedik gyermekével. 2020. augusztusa óta őrizetben van.

A bíróság szerint a vádlott a tárgyalás során hitelesen jellemezte elszakadását szélsőséges elképzelésektől. Az ügyész három év és kilenc hónap börtönt kért. A védők maximum három évet kértek.

Forrás (El Caminante) képe a Pixabay -en.

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...