Söder bajor miniszterelnök aggódik a „másképp gondolkodók” egyre inkább szektaszerű mozgalma miatt.
„Az észrevehető radikalizálódás fényében az alkotmányvédőknek többet kellene foglalkozniuk velük.”
A bajor miniszter hasonlóságot lát a „Reichsbürger mozgalommal„.
Markus Söder szerint a hatóságoknak intenzívebben kell foglalkozni a „másképp gondolkodók – Querdenker” mozgalommal. Nagyon aggódik a koronavírus-intézkedések elleni „Querdenker” mozgalom kialakulása miatt.
Az úgynevezett „Querdenker„-ek egyre szektaszerűbbé váltak. A CSU elnöke, Söder az érvektől való elszigeteltségről és radikalizálódásról beszélt.
„Mindenkinek alaposan meg kell néznie, kivel tüntet együtt” – figyelmeztetett Söder. „A jobboldali szélsőségesek, Reichsbürger-ek, antiszemiták és az abszurd összeesküvés-elméletek követői, akik még a sátánizmussal is vádolják a politikát.”
„A hatóságoknak alaposan meg kell vizsgálni mi is van most kialakulóban. A tüntetéseken résztvevő csoportok közül sokan „másik államot” akarnak.”
Söder a „Reichsbürger„-ek példájára hivatkozott, akiket a hatóságok eleinte alábecsültek, de aztán megtapasztalták, hogy a teljesen abszurd elképzeléseik ellenére komoly veszélyt jelenthetnek az államra és az életre.
Södernek kellemetlen érzése van, mivel szerinte a „Querdenker„-eknél sem más a helyzet.
A november 7-i anti-korona demonstráció Leipzigban a”Querdenker” mozgalom szervezésében elfajult. A mintegy 20 000 résztvevővel történt demonstráción az előírt szabályokat nem tartották be, pl. maszkviselés. Erőszakos összecsapások is történtek, miután a rendőrség a korona-szabályok megsértése miatt idő előtt feloszlatta a tüntetést.
Mi a Reichsbürger mozgalom?
A Reichsbürger mozgalom többnyire olyan egyénekből, ritkábban szektaszerű kis- és mikrocsoportokból áll, akik tagadják a Németországi Szövetségi Köztársaság mint legitim és szuverén állam létét, és elutasítják annak jogrendszerét.
Az úgynevezett „birodalmi polgárok” által képviselt ideológiák gyakran magukban foglalják a demokrácia elutasítását, a monarchizmus ideológiai elemeit, a jobboldali szélsőségességet, a történelmi revizionizmust és egyes esetekben az antiszemitizmust vagy a holokauszt tagadását.
Egyetértenek a nyitott és pluralista társadalom elutasításával, és megtagadják többek között az adók és bírságok fizetését, valamint a bírósági végzések és a közigazgatási határozatok betartását.
A Reich „klasszikus” állampolgárai azt állítják, hogy véleményük szerint a Német Birodalom (Deutsche Reich) továbbra is létezik.
Attila Hildmann lakását átkutatták
A brandenburgi rendőrség november 17-én, kedden, átkutatta a vegán séf, Attila Hildmann brandenburgi lakását, aki magát „ultrajobboldalinak” és összeesküvés-prédikátornak nevezi.
A kutatást a bíróság veszélymegelőzés céljából rendelte el, erősítette meg a rendőrkapitányság szóvivője, Torsten Herbst kedden.
Hildmann a Telegram hírcsatornáján megerősítette a rendőri műveletet.
Herbst rendőrségi szóvivő szerint Hildmann ellen több vizsgálat is folyamatban van a Cottbus-i ügyésznél, ideértve a népuszítás gyanúját is.
A rendőrség 6 laptopot és számítógépet, több mobiltelefont és egyéb adathordozót foglalt le.
A rendőrség szóvivője a „Tagesspiegel” -nek azt mondta: „Megtaláltuk, amit kerestünk.”
„A cél az volt, hogy megnehezítsék a további bűncselekmények elkövetését az interneten” – számolt be Herbst. Ezen kívül a rendőrök szóbeli felvilágosítást adtak, hogy veszélyes személyként megfigyelés alatt tartják.
Attila Hildmann ebben a videóban a tervezett járványügyi törvény veszélyeire hívja fel a figyelmet
FORRÁS: www.ntv.de www.welt.de
További cikkek...
Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak
Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach