Nőtt a szegénység Németországban

A Paritätischer Gesamtverband friss jelentése szerint Németországban a szegénységi ráta új, szomorú csúcsot, 15,9%-ot ért el, ez azonban csak alig haladja meg az előző évek értékét. A számok alapján 13,2 millió embert fenyeget szegénység Németországban.

Egyre több ember él kirekesztve, szegénységben, mert nem elég magas a jövedelme a megélhetéshez és ahhoz, hogy egyenjogúan és méltósággal vegyenek részt társadalmunkban” – mondta Ulrich Schneider, a Paritätischer Gesamtverband vezérigazgatója.

Az olyan gazdag országokban, mint Németország, a szegénységet nem a közvetlen szükséglet, mint. például az éhezés vagy hajléktalanság alapján határozzák meg, hanem a háztartások jövedelme és az ebből adódó társadalmi részvételi lehetőségek szempontjából is.





A jelentés szerint az számít a szegénység által fenyegetettnek, akinek az átlag jövedelem 60%-nál kevesebb áll rendelkezésére a megélhetéshez.

Ez attól is függ, hogy hány ember él egy háztartásban. Egy egyedülálló gyermektelen személynél akkor, ha 1.035 Euronál kevesebb nettó jövedelemmel rendelkezik. Gyermek nélküli pár esetében 1.553 Euro a határ, két 14 év alatti gyermekkel rendelkező család esetében 2.174 Euro a határérték, ha ennél kevesebb nettó jövedelemmel rendelkeznek, akkor számítanak szegénység által fenyegetettnek.

Mely tartományok a leginkább érintettek

Ami a szegénységet illeti, egyértelmű különbségek vannak a tartományok között. A jobb helyzetben lévők a déli tartományok, mint Bajorország és Baden-Württemberg.

Különösen rossz a helyzet Észak-Rajna-Vesztfália tartományban. 2006 óta a legnépesebb tartományban a szegénységi ráta 2,5-ször olyan gyorsan nőtt, mint átlagosan Németországban. Az első számú problémás régió a Ruhr-vidék, Dortmund, Duisburg, Essen.





A szegénység által különösen sújtott csoportokba tartoznak az egyedülálló szülők, munkanélküliek és a sokgyermekes családok – a szegénység 2018-tól 2019-ig tovább növekedett. A szegénységben élő felnőttek nagy része dolgozik (33,0%) ill. nyugdíjas (29,6%).

Az egyesület figyelmeztetett a koronavírus járvány miatti helyzet súlyosbodására. Ez különösen a részmunkaidőben foglalkoztatottakat és a fiatalokat érinti.

Az egyesület elnöke elmondta, hogy attól tart, a szegények száma tovább növekszik, ezért szorgalmazza a Hartz IV (szociális segély) megnövelését és a gyermek-alapjuttatás bevezetését (Kindergrundsicherung).

Németországi régiók a legmagasabb és a legalacsonyabb szegénységi rátával (%-ban) 2019-ben
Szegénységi ráta 2019-ben Németországban
Szegénység a felnőttek között munkaállapot szerint Németországban 2019-ben

FORRÁS: www.ntv.de www.rtl.de

Bild von Andrew Khoroshavin auf Pixabay

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...