Jens Spahn elsőként fertőződött meg a német kormányból a koronavírussal, derült ki október 21-én.
Délelőtt még a parlamentben ülésezett kollégáival, akik időközben gyors-tesztet végeztettek.
Karanténba senki nem vonult emiatt, a kormányszóvivő szerint betartják a higiéniai szabályokat és a megfelelő távolságot, aminek az is a célja, hogy ha fertőzött van jelen, ne kelljen mindenkinek karanténba vonulni.
Jens Spahn megfázásos tünetekkel otthoni karanténba vonult. A tesztet a tünetei miatt végeztette el magán.
Spahn koronafertőzésének feltételezett kezdete óta 100 kontaktja van, akiket most játékoztatnak. Spahn nem tudja, hol fertőződhetett meg.
A 40 éves politikus szerda este köszönetet mondott Twitteren „a sok jó kívánságért„, amelyet kapott.
„Otthoni karanténban vagyok, és jelenleg csak megfázásos tüneteim vannak. Kívánom mindenkinek, akivel kapcsolatom volt, hogy maradjon egészséges. Vigyázzunk továbbra is egymásra!”
Az egészségügyi miniszter szóvivője elmondta, hogy Spahn a körülményekhez képest jól van. Nincs láza, a megfázás tüneteit mutatja. A közvetlen környezetében dolgozó összes alkalmazottat letesztelték, mindenkinek negatív lett az eredménye. Elővigyázatosságból ők egyelőre otthonról dolgoznak.
FORRÁS: www.ntv.de
További cikkek...
Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak
Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach