A német Bundesbank elhúzódó gazdasági visszaesésre számít Németországban

Recesszió várható Németországban

Németországban augusztusban csaknem 8%-kal emelkedtek az árak az előző évhez képest. Ez főként a földgáz, a fűtőolaj és az élelmiszer megemelkedett árainak volt köszönhető. A német Bundesbank legfrissebb jelentése szerint recesszió várható Németországban.




A Bundesbank friss jelentése szerint a német gazdaságra elhúzódó gazdasági visszaesés vár a jövő évben is.

„A német gazdaságban egyre inkább a recesszió jelei mutatkoznak a gazdasági teljesítmény jelentős, széles körű és elhúzódó csökkenését illetően” – áll a jegybank szeptember 19-én közzétett legfrissebb havi jelentésében.

Ennek oka elsősorban az ukrajnai háború következtében megszakadt energiaellátás.

„A magas infláció és az energiaellátással kapcsolatos bizonytalanság nemcsak a gáz- és villamosenergia által leginkább érintett iparra és annak exporttevékenységeire, beruházásaira, hanem a privát fogyasztókra és a tőlük függő szolgáltatókra is hatással lesz” – magyarázták a Bundesbank közgazdászai.




Az év utolsó 3 hónapjában és a jövő év elején érezhető visszaesés lesz a német gazdaságban a Bundesbank előrejelzése szerint. Az embereknek kétszámjegyű inflációval kell számolniuk a következő időszakban, a kormány által meghozott segélycsomagok csak később fejtik ki a hatásukat, várhatóan a jövő év elején.

Korábban a statisztikai hivatal is hasonlót jósólt

A Német Statisztikai Hivatal megerősítette, hogy a fogyasztói árak növekedése 7,9% volt tavaly augusztushoz képest, júliusban ez még 7,5%-os volt, júniusban pedig 7,6%-os volt az inflációs ráta.

A magas infláció fő oka továbbra is az energiaárak és az élelmiszer árak emelkedése.

– mondta Georg Thiel, a statisztikai hivatal elnöke.




A fűtőolaj és a földgáz felhajtja az energiaárakat

A fogyasztók számára az energia drágult a leginkább. A könnyű fűtőolaj ára egy év alatt 111,5%-kal emelkedett, a földgázért 83,8%-kal, az áramért pedig 16,6%-kal kell többet fizetni.

Az olyan üzemanyagokért mint a benzin, 16,5%-kal kell többet fizetni. Az üzemanyagár adókedvezménye augusztus végi lejártával az üzemanyagárak ismét erőteljesebben emelkedtek. Az energia- és üzemanyagárak átlagosan 12,5%-kal drágították a szervezett utazásokat is. Az éttermek és a szállodák átlagosan 8,1%-kal drágultak.

A hús és a kenyér jelentősen drágult

A németországi lakosoknak augusztusban átlagosan 15,7%-kal többet kellett költeniük élelmiszerekre és az alkoholmentes italokra. A hús és húskészítmények 18,6%-kos növekedéssel az élen jártak. A kenyér és a gabonatermékek átlagosan 17,1%-kal, a zöldségek 9,7%-kal drágultak.




Az ifo intézet szerint az infláció jövőre tovább emelkedik

Fogyasztói szempontból különösen az energiaárak miatt várhatóan tovább növekednek az árak az elkövetkező hónapokban, ezt jósolja az ifo intézet is.

Szerintük különösen 2023 elején várható, hogy az energiaszolgáltatók érezhetően emelni fogják az áraikat az ukrajnai háború miatt bekövetkezett magas beszerzési költségek miatt.

A müncheni székhelyű ifo intézet várakozásai szerint az infláció 2023 elejére 11%-ra emelkedik. A becslések szerint a teljes 2023-as év átlagosan 9,3%-os inflációt hoz.

Forrás1 Forrás2

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...