Vége a 2G szabálynak a kereskedelemben Alsó-Szászországban egy bírósági döntés miatt

Alsló-Szászországban megszüntették a 2G szabályt egy bírósági döntés alapján a kereskedelemben

Alsó-Szászország tartományban egy bírósági döntés után a kereskedelemben beszüntették a 2G szabályozást. Ezen fölbátorodva a kereskedelem most országszerte követeli ennek beszüntetését.




Az alsó-szászországi közigazgatási bíróság csütörtökön hatályon kívül helyezte a 2G-szabályt a tartomány kereskedelmében a Woolworth áruházlánc keresetét követően.

A bíróság úgy döntött, hogy az intézkedés nem feltétlenül szükséges a koronavírus-járvány további megfékezéséhez és nem egyeztethető össze az egyenlőség általános alapjogaival.

A tartomány vezetője elmondta, valószínűleg visszatérnek a 3G szabályhoz.

December 2-án döntött úgy a német kormány és a tartományok vezetői, hogy függetlenül attól, hogy milyen szintű valahol a járványügyi érték, országszerte bevezetik a kereskedelemben a 2G szabályt, kizárva ezzel az oltatlanokat a vásárlásból.

A 2G szabály alóli kivételek az élelmiszerüzletek és azok, amelyek a mindennapi élethez szükséges dolgokat árulják. Bajorországban a bíróság úgy döntött, hogy a játéküzletek is ezen üzletek közé tartoznak, amit a karácsonyi időszakkal magyaráztak.




A döntés után a német kereskedelemben egyre élesedik a vita a korlátozások miatt.

A Német Kereskedelmi Szövetség (HDE) felszólította a politikusokat pénteken, hogy szüntessék be a 2G szabályt a kereskedelemben.

A német kormány ezzel szemben kifejezetten ragaszkodott ahhoz, hogy a kereskedelem jelentős részében ilyen szigorítás legyen. Karl Lauterbach új egészségügyi miniszter kijelentette, hogy járványügyi és egészségpolitikai szempontból nem lehet most az ilyen szabályokat eltörölni, főleg az új Omikron vírusváltozat közelgő hulláma miatt, ami már az 5. hullám lenne.

Stefan Genth, a HDE ügyvezető igazgatója felszólította a politikusokat, hogy vessenek véget 2G szabálynak.

Az alsó-szászországi döntés adta meg az irányt. A higiéniai szabályok, a távolság és az FFP2-es maszk viselésének kötelezettsége nemcsak Alsó-Szászországban, hanem minden tartományban elegendő a fertőzések megelőzéséhez a kereskedelemben. Ezért a többi tartomnynak most követnie kell a példát és felül kell vizsgálnia a vonatkozó szabályozást, együtt kell dolgozniuk egy országos megoldásért.

– mondta Genth.




Az igazságszolgáltatás azonban megosztott a koronavírus-korlátozásokkal kapcsolatban. Schleswig-Holsteinben az illetékes bíróság nemrég utasította el Woolworth sürgősségi kérelmét a 2G szabály ellen,

Nordrhein-Westfalenben még várnak az ítéletre, esélyes, hogy ebben a tartományban is eltöröljék.

Hessen és Szászország pedig már bejelentette, hogy továbbra is ragaszkodni kíván a 2G szabályhoz.

Baden-Württembergben bírósági döntés szerint csak ideiglenesen szűnt meg a 2G szabály az egyetemeken

Nagy hír volt pénteken, hogy a mannheimi közigazgatási bíróság ideiglenesen felfüggesztette a 2G szabályozást a baden-württembergi egyetemeken.

E szerint az oltatlanok személyesen is részt vehettek az előadásokon negatív teszttel. A bíróság ezzel egy gyógyszerhallgatónak adott igazat.

Az úgynevezett II. riasztási fokozattal november végén vezették be a 2G szabályt a tartományi főiskolákon és egyetemeken. Ez alól kivételt képeztek pl. a laboratóriumi gyakorlatok, a vizsgák és a könyvtárlátogatások. Az egyetemeket rendelet kötelezi az ellenőrzésére.




A közigazgatási bíróság álláspontja szerint ez ellentétes a képzési hely szabad megválasztásához fűződő alapjoggal.

A szövetségi alkotmánybíróság joggyakorlata szerint a képzés során szükséges tevékenységek alapvetően védettek. A koronarendelet ebbe a jogba „komolyan” beavatkozik. „Ez a korlátozás veszélyeztetheti a félév sikeres teljesítését” érveltek a közlemény szerint a mannheimi bírák.

Ez a tanulmányok meghosszabbításához vezethet, vagy annak sikeres befejezését is veszélyeztetheti.

A döntés után a tartomány viszont azonnal változtatott a rendeleten és a szabályozást hozzáigazította a bírósági döntéshez, amivel ismét elérte, hogy a felsőoktatásban az előadásokon csak 2G szabállyal lehessen résztvenni.

Tartományi és kormány vezetői találkozó kedden a további szigorításokról

Németországban keddre tervezik a tartományi és kormány vezetői találkozót, amelyen megebeszélik, milyen további szigorításra kerüljön sor az országban az Omikron vírusvariáns miatt. Lauterbach egészségügyi miniszter korábban megígérte, hogy nem lesz karácsony előtt lezárás.

A megfékezés érdekében Nagy-Britanniát besorolták a vírusvariánssal fertőzött területek közé hétfőtől, ezáltal aki onnan érkezik, automatikusan 2 hét karanténba megy, ez az oltottakra is érvényes, és nem lehet negatív teszttel lerövidíteni.

Hollandiában az Omikron miatt kemény lezárást rendeltek el, bezárnak az üzletek, iskolák, fodrászatok, kivéve az élelmiszerüzleteket és gyógyszertárakat.

Dánia is lezárást rendelt el.

Forrás Forrás2 Forrás3

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...